2013 január | Ezek Mennek Mostanában

Havi Archívum: január 2013

Hogyan nem kereshetsz havi 3000 eurót a neten. A hiszékenység vámszedői újra támadnak!

A hiszékenység vámszedői ismét aktivizálták magukat. És ez nem egy egyszerű lájkvadászat  kamu nyereményekkel. Ez más, ez sokkal durvább, pénztárcába vágó lehúzási kísérlet.  Az utóbbi napokban többször találkoztam a facebookon és különböző

“Choli bácsinak a műveit kell tanulmányozni. Egy primitív ember primitív művekkel.”

Mondja Vigh Szilárd, aki a konyári általános iskolában  történelmet és cigány népismeretet tanít. Az alábbi felvételen elhangzik még ennél vaskosabb vélemény is.   Minden bizonnyal az oktatás területén is kevés a betöltetlen

Jézus volt az első szocialista. WTF??

Az MSZP Kolozsváron tett látogatásáról nem csak azt tudhattuk meg, hogy bocsánatot kérnek a 2004-ben rosszul feltett kérdésekre adott rossz válaszokért, hanem azt is, hogy “Jézus volt az első szocialista”. Bizony Barátaim

A polgármester, az iskolaigazgató és a “felelős” vezetők.Ők voltak a köznevelési konferencia csúcsai.

Azoknak, akik még nem látták volna: ‘Csavarj le apádnak két nagy pofont!’ – így zavarták meg Hoffmann előadását from hvg.hu on Vimeo. A NER hősei, akik azért mentek, hogy az ország felelős

Így működik Balavány György

Amikor  Balavány György egyszer csak feltűnt a HVG-nél, majd debreczenijózsef és gréczizsolt stílusban elkezdte okádni magából a posztokat, illetve beszédet mondott a MILLA baltás tüntetésén, csak néztem ki a fejemből. A MILLA

Csalók és elkeseredett emberek játéka a Facebookon

Itt az új év, és megérkeztek a Facebookra a legújabb kamu nyereményjátékok is. Nem igazán szeretném politikai síkra terelni a dolgot, de valamit minden bizonnyal elárul az ország állapotáról, ha ennyi ember

“dr. Mártai István, az OMSZ főigazgatója mintegy 62 mp alatt, indoklás nélkül kirúgott.”

Tavaly szeptember 14.-én megjelentettünk egy interjút, amit Dr. Túri Péterrel a jelenleg is működő modern magyar légi mentés megálmodójával, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft volt igazgatójával készítettünk. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük mai blog bejegyzését.