2013 február | Ezek Mennek Mostanában

Havi Archívum: február 2013

Habony Árpád nem garázda. Sokkal inkább egy úriember. Ugye nem perelsz be Árpi!?

Mint sokan mások, én is szívesen megírtam, megjelentettem volna véleményemet Habony Árpád hőstettéről. A ma esti hírek után inkább visszafogom magam. Mert:” Feljelentést tett Habony Árpád a Magyar Narancs ellen, amely csütörtöki

Nincs itt médiahack, mestertrollkodás és görbe tükör. Ez Keszei Sándor.

Azok, akik látták február 20.-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorát, azon belül is a Keszei Sándorral készített riportot, valószínűleg még sokáig nem fogják elfelejteni. Többen is foglalkoztak a témával, de két

Józsa István: “az Orbán-kormány csődbe vitte a Malévot” Csak az Orbán-kormány?

Mai friss hír, miszerint: „Az MSZP véleménye szerint nagyon súlyos árat fizet az ország azért, hogy egy éve “az Orbán-kormány csődbe vitte a Malévot”, a párt arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy

Az OMSZ makacsul hallgat. A NAIH-hoz fordultunk.

Úgy gondoljuk, elég türelmesek voltunk, és több mint két hónapot vártunk arra, hogy adatigényléseinkre az Országos Mentőszolgálat illetékesei válaszoljanak.  Sem a szóvivő úr nem tartotta fontosnak, hogy egy tangó és egy foxtrott

Időzavarban a Fővárosi Katasztrófavédők

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság időörvénybe került. De lehet, hogy csak a párhuzamos világok közti technológiai szingularitás okoz zavart az erőben. Vagy csak egyszerűen a webmester egy trehány disznó. Mert amit az utóbbi

Földhasználati nyilvántartás. Ne vegyetek telket, mert telektulajdonosnak lenni lassan úri huncutság!

Ha nincs internetem, vagy nem olvasok újságot akkor honnan lehet ezt megtudni? Vagy ezentúl kötelezően a  Magyar Közlönyt kell mindenkinek olvasnia? „2013. január 1-jével kibővült a földhasználati nyilvántartásba bejelentendő földhasználatok köre azáltal,