Az ellenzék második legnagyobb pártja? | Ezek Mennek Mostanában

Az ellenzék második legnagyobb pártja?

Tart az egyezkedés, egyeztetés az MSZP és az Együtt KP (Kovács Pistike) között, a 2014-es választások egyéni képviselői és listás helyeiről. A többi demokratikus, ellenzéki párt, tömörülés, egyesület, gittegylet (szabadon választott) egyelőre a partvonalon kívülről figyel és vár a hívó szóra. Mint azt megtudhattuk Bajnai Gordontól, Szigetvári Viktoron és Juhász Péteren át, hogy először a két legnagyobb ellenzéki párt tárgyal egymással.

??

Az MSZP, mint a legnagyobb ellenzéki párt, rendben van. De valaki árulja már el, az Együtt KP mitől a második legnagyobb? Mégis kikből, milyen egyesületekből, alapítványokból és pártokból áll ez a tömörülés, és mekkora a támogatottságuk, hogy így kimerik jelenteni, ők a második legnagyobb ellenzéki erő?

A Milla Egyesület, ami 14 fővel alakult. Sokat mondó már a honlapjuk is.  Vezetője az állítólagos civil, Juhász Péter. Hogy miért állítólagos? Juhász Péter jelenleg egy párt társelnöke, vagyis már nem civil. És ez alapján, legalább annyira képviseli a civilek érdekeit, mint Mesterházy Attila. Ezt a civil érdek képviseleti szöveget el lehet sütni, egészen addig, amíg nem lesz valakiből pártpolitikus. Nos, Juhász az lett. De lépjünk túl ezen a paradoxonon, és nézzük a támogatottságot. Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a 105 ezer facebook lájk, az 105 ezer aktivistát és szavazót jelent? Bizony nem jelent annyit. Sőt! Az hogy Juhász, és a Milla összebútorozott Bajnaival és tárgyal az MSZP-vel, sokaknál kiverte a biztosítékot. Juhász egész egyszerűen segget csinált a szájából, amit az igazi civilek nem biztos, hogy tolerálnak. Még ha ezt az esetleges kormány és „korszakváltás” lehetőségével is magyarázza. Nem beszélve Juhász kitárulkozásáról, ami az origo.hu-n jelent meg. Mert abból pontosan az jön le, hogy ő az az ember, aki eddigi negyvenvalahány évéből értéket még nem teremtett, magát és családját eltartani nem tudja. De most hirtelen nagyszerű politikussá vált, aki képviseli a „civilek” érdekeit, és szó sincs arról, hogy pusztán szeretne a húsosfazékhoz közel kerülni.  Teszik vagy sem,a Milla jelen formájában nem tényező.

A Szolidaritás Mozgalomról, Szakszervezetről már írtunk. Házuk táján annyi változás történt azóta, hogy volt úgynevezett „tisztújító közgyűlés” is. Olyan tisztújító közgyűlés, amiről nem minden szolidaritás tag csatlakozó tudott. Teljesen posztkádári módon, elhívtak 240 olyan „elvtársat” akik nem sok vizet zavarnak, viszont kritika nélkül megszavazzák az eléjük rakott névsort. Minden maradt a régiben, a belterjes volt EMD tagok és az egy szem Kónya Péter maradtak a csúcsvezetők. Vegyük a 240 önálló véleménnyel nem rendelkező küldötteket, meg egy maréknyi csatlakozót, akkor sem jön ki ezernél nagyobb létszám. Ha csak a facebook oldalukra feltöltött képeken megnézzük, mekkora „tömegeket” képesek megmozgatni, legyen az tüntetés, vagy egyszerű találkozó, láthatjuk, ez a Szolidaritás már messze nem az a Szolidaritás, ami 2011-ben megalakult. Kónya Péter „haditudósító”  és szakszervezeti vezető szerepéről pedig jobb nem is beszélni. Hisz a Fidesz kormányra kerülése előtt is szakszervezeti vezető volt. Mindenki bátran utána nézhet mekkora sikerrel, hatékonysággal. Érdekes, amikor pont Bajnai miniszterelnök elvonta a 13. havi fizetést, akkor nem csinált bohóc forradalmat.

Harmadik résztvevő az LMP-ből kivált szakadárok, a Párbeszéd Magyarországért. Ők azok, akik annyi előnnyel rendelkeznek a többiek előtt (Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás) hogy jelenleg is van képviselőjük az országgyűlésben és a fővárosi közgyűlésben. De az előnyük ebben ki is merült. Azok, akik 2010-ben bejuttatták őket az országgyűlésbe, az LMP-re szavaztak. Vagyis, Lehet Más a Politika. A jelen állás szerint,a PM részéről nem lehet más. A Bajnaival és az MSZP-vel való közösködés, pontosan annak az ellenkezője, amiért anno beszavazták őket. Komolyan vehető számú szavazótáborral, aktivistákkal nem rendelkeznek. Főleg vidéken. Náluk sikeresebb lehet a MKKP is.

Végül, de nem utolsó sorban a Haza és Haladás Alapítvány. Itt egyértelműen Bajnai Gordon a húzó név. A többiek, Felcsúti, Szigetvári az egyszerű választópolgároknak semmit nem mondó nevek. Nem minden ellenzéki beállítottságú nézi az ATV-t! Itt a komolyan vehető szavazatok számát, csak Bajnaival lehet mérni.

Vajon mitől lenne alkalmasabb miniszterelnök jelölt Bajnai Gordon, mint például Mesterházy Attila, vagy Gyurcsány Ferenc. Bár Gyurcsányt is nem is kell említeni, hisz ő maga nyilatkozta, hogy egyáltalán nincsenek ambíciói arra, hogy bármilyen vezető tisztséget betöltsön. Mit is csinált Bajnai Gordon és mitől lett ő a „szakértői kormányzás” nimbusza?

Ugye az mindenkinek meg van, hogy mit csinált Bajnai Gordon 2010 előtt? Aki nem tudja, vagy csak nem akarja tudni, annak szívesen felfrissítem az emlékezetét:

2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban.

?????. Tessék? Igen Bajnai Gordon. Az, aki most nem győzi hirdetni elhatárolódását Gyurcsány Ferenctől és pártjától, aki folyamatosan ekézi azt a politikát, ami 2010 előtt volt Magyarországban. Ő, aki szerves, tevékeny részese volt az akkori vezetésnek. Valaki esetleg hallott bármi ellenvetést Bajnai Gordontól 2007 és 2009 között, arról, hogy nem jó felé megy az ország? Volt bárhol, bármilyen tiltakozás? Nem, nem volt. De most Bajnai részéről Gyurcsány ignorálva van, mintha nem egymás mellett irányítottak volna. Szokás még felhozni Bajnai „szakértő” kormányzását. Valaki mutasson már rá, mi volt az az intézkedés, amit Bajnai magától, mintegy improvizálva hozott meg? Ott hagyták neki az asztalfiókban, az IMF,meg Gyurcsány, hogy milyen lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy az ország ne menjen csődbe. Nem volt semmilyen Bajnai szakértő kormányzás, csak végrehajtás!   Ha Bajnai akkora szakértő lenne, akkor nem történt volna meg a Hajdú-Bét Rt. csődje után a libatenyésztők ellehetetlenedébe sem. Ugyan is Bajnaiék látták, hogy az akkori kormány (Orbán) szemtelenül nagy támogatást adtak az ellen érdekelt állami gazdaságnak,és tudni lehetett,ebből már nem jöhetnek ki jól. Mégsem húzták le a rolót, hanem továbbra is átvették a szárnyasokat a tenyésztőktől, pedig már akkor sejteni lehetett, hogy nem tudják kifizetni. Tessék mondani, ez a nagy szakértelem, aminek egy bajban lévő országnak szüksége van?

Tehát ez lenne, ma Magyarország második legnagyobb ellenzéki pártja?

Ha vesszük csak szólóban Schmuck Andort és a mögötte felsorakozó Tisztelet Társaságát,már bőven több biztos szavazatot és aktivistát láthatunk, mint a fent említett operett tömörülésben. Ha meg ne adj isten összeadjuk Schmuck Andort  és a Gyurcsány Ferenc által vezetett DK-t. akkor messze, messze elhagytuk az Együtt KP. –t.  Akkor most miről beszélünk? Mert ha Szigetvári, vagy Juhász azt mondja az ATV-ben, hogy ők a legnagyobb ellenzéki erő, akkor azt feltétel nélkül el kell fogadni? A választások kimenetele nem attól a facebookon jelen lévő, különböző csoportokban előforduló, de ugyan attól a kb. 5-800 embertől,  (aki  hírcsárdás és vakkomondoros cikkeken is képes felháborodni) függ, akár tetszik, akár nem.

Azon elgondolkodott-e már valaki, hogy az MSZP és az Együtt által olyan nagyon kirekesztett, perifériára szorított Gyurcsány Ferenc vajon kormányozhatott volna-e sikeresebben? Abban az esetben, ha csak fele olyan kemény lett volna, mint Horn Gyula? Ez az amit, hála az akkori MSZP vezetésnek, és az akkor is már törpepárt SZDSZ-nek, soha nem tudhatunk meg. Lévén Gyurcsány ahány reformot szeretett volna elindítani (szinte hetente voltak bejelentések) annyiszor gátolta a véghezvitelét saját pártja, és az SZDSZ. Az MSZP akkor pozícióban lévő mamelukjainak sokkal fontosabb volt a saját pozíciójuk megőrzése. Sokkal fontosabb volt számukra, a választók felé üzent populizmus, mint az ország rendbetétele. Viszont azt a teszetoszaságot amit műveltek, volt kire ráfogni. Egyben egyet ért a jobb és bal. A bűnbak Gyurcsány.

Ettől függetlenül, a tények azt mutatják, hogy bizony Gyurcsány Ferencnek is komolyabb és nagyobb a támogatottsága, még talán Schmuck nélkül is, mint a híres Együtt KP.-nek.

Ráadásul beszélnek mindenről, de programot nem látni. Vagy csak nem akarják elárulni. Persze ez ismerős szöveg, nehogy az ellenfél mazsolázzon belőle. Ez kérem sima hülyítés. Hol van az a program, ami alátámasztaná azokat a posztkádári időket idéző, nevetséges és populista fényképeket, amiket terjesztenek?

 

kónya1

 

Nem a trafik törvényt vonjuk vissza, hanem a trafikengedélyt? Akkor a törvénnyel minden rendben van?

kónya3

 

A facebook egyszerű népét könnyű átvágni, és könnyű megvezetni, de ebből még nem lesz választási győzelem. Ahogy elnézem a mostani felállást, Orbán Viktor kér egy kávét, és kényelmesen hátradől.

 




2 hozzászólás ehhez: Az ellenzék második legnagyobb pártja?

  1. Kulcsár Lajos István szerint:

    Az eddigi legjobb elemzés amit olvastam.

  2. Freud Klára szerint:

    Kedves MSZP! Örülök neki, hogy megújult az MSZP, mint párt. Máig is tartom, hogy Gyurcsány körüli cirkusz kialakulásában szerepe volt Bajnai úrnak. Ha mással nem is, de a hallgatásával elősegítette a lehetetlen helyzet létrejöttét. Semmi kedvem átélni újból a Gyurcsány takarodj -ot, akár Orbán menj a fenébe felkiáltás kialakulásával sem. A mindenkori miniszterelnököt illik annyira becsülni, hogy tisztelettel emlékezünk rá, a hibával együtt is… Sajnos nem tudok egyetérteni az Önök politikájának egy jó részével. Az osztogatás és a szegény politika nem vezetett sehová… Viszont hálás vagyok érte, Orbán úr a haveroknak mindent és a lehetetlen fejlesztési elképzelései ellen kiálltak. A GYES-gyerekek létrejöttében Önök a felelősek. Sajnos létrejött egy réteg kishazánkban, akik a szegénységüket hangoztatva éltek meg ebben az országban. Ez szerintem egyértelműen az Önök hibája volt… Érdemes lenne arra koncentrálniuk, amiben erősek voltak mindig is, a fejlesztéspolitika és a tervezés, valamint az EU-n belőli integráció… és jobban átgondolni, hogy mennyire támaszkodnak a megélhetési szavazókra.Bocsánat az okoskodásért, de talán az őszinte szó előreviszi az érdemi munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Connect with Facebook