Én megmondtam előre.
Ami nem megy, nem kell erőltetni. Az összefogás nem működött 2018-ban sem. Lett belőle összefosás. Nem tanultatok a saját károtokon. És nem azért mert ostobák vagytok, csak tisztességtelenek. Remegtek az egzisztenciátokért. Tizenkét éve rontjátok a levegőt a politikában, és asszisztáltok Orbán és a Fidesz hatalmon tartásában. Sokatok nem is tudna megélni ha igazi munkára, igazi munkahelyre szorulna. Van köztetek olyan, aki még az Úttörő Szövetségben kezdte a pályafutását, és azóta ebből él. Igaz még egyéniben soha, sehol nem választották meg, de listás helyen mindig, mindenhol ott van.
Egy kezemen meg tudom számolni azt a kevés politikust közületek, akik tényleg tenni akarnak a NER eltörléséért, és nem a megélhetésükért politizálnak. Persze lett volna itt több jelentkező is, de ti mindenkit kigolyóztok, eltiportok, nehogy már veszélybe kerüljön a kényelmes „ellenzéki” helyetek. Az a hely, ahol gyakorlatilag minden felelősség nélkül, jó pénzért nem csináltok semmit, de úgy tesztek, mintha harcolnátok. Had idézzek egy „klasszikust”: „a lófaszt mama…”
Olyanok vagytok, mint verebek a dróton. Tapsra felszálltok, aztán újra leültök a drótra, csak más sorrendben.
Kíváncsi vagyok, ki lesz a hibás? Kire fogjátok az újabb szopást? MZP? A Kutyapárt? Időjárás? Ki viszi el a balhét, ki vállalja magára a kudarcot? Gondolom nem ti. Mert ha ilyen gerincesek lennétek, már eltüntetek volna tizenkét évvel ezelőtt.
Takarodjatok a picsába, és soha nem jöjjetek vissza!
Be First to Comment