60 éves a Tűzoltási Csoport. Hősök a hétköznapokban.

Olvasgatom a Lánglovagok weboldalát, mert ez már évek óta nálam napi rutin. Hiába, ha valaki majdnem két évtizedet dolgozott olyan hivatásban, (nem szakmában, nem foglalkozásban!) amely alatt csaknem naponta találkozott és együtt dolgozhatott a Lánglovagokkal,annak  ez már szokássá válik. Arról nem tehetek, hogy az Országos Mentőszolgálatnak vagy valamelyik mentőnek nincs egy hasonló oldala, amit szintén szívesen olvasgatnék.  De a lényeg, ami miatt ez a hosszú bevezető íródott, az a Tűzoltási Csoport megalakulásának 60. évfordulója alkalmából szervezett bajtársi találkozó, melyről a lánglovagok.hu kellő részletességgel és sok fényképpel beszámolt.

„A Tűzoltási Csoport múltja apró kis csaták, hősies helytállások, áldozathozatalok, példamutatás és a szigorú következetesség története. Sokan nem tudják, hogy a Táncsics Bőrgyár tűzesete volt a Tűzoltási Csoport “szülőatyja”. Ahogy azt sem, hogy kik voltak az első vezetői, milyen járművekkel vonultak, hogy hogyan adtak visszajelzést az URH rádió bevezetése előtt, milyen beosztásokat szerveztek kezdetben és mi volt az első jelentős káresete a tűzoltási csoportnak.”

A cikket érdemes elolvasni, és a fényképeken megnézni azokat az embereket, akik a maguk idejében igazi hősök, úgynevezett „nagy nevek” voltak, és azok ma is. Ezek az emberek azok, akiknek sokan az életüket köszönhetik. Büszke vagyok arra, hogy közülük sokat ismertem, ismerek és jó kapcsolatot ápoltunk szolgálaton, kárhelyen kívül is, sőt van akivel a mai napig is.

Egyszerű polgárként szeretnék köszönetet mondani ezeknek az EMBEREKNEK, hogy mindig, minden körülmények között emberek, tűzoltók voltak, és azok is maradtak!

Sajnos sok bajtárs van, aki már nem szerepelhet a képeken, mert idő előtt eltávoztak, és nem lehetnek már köztünk. Ők már valahol fent az égben, amit nem láthatunk, ott oltják a tüzeket. Pedig biztosan tudom, ők is szívesen részt vettek volna ezen a találkozón. Emlékezzünk rájuk is!

A legszomorúbb az egészben, hogy a   Tűzoltási Csoport 2012. április 1-jével megszűnt, helyette Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat létezik.                                                       Mint ahogy megszűnt létezni a Tűzoltó Múzeum is, helyette a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma van. Vajon mit állítanak ki a katasztrófavédők? Mert a Tűzoltóknak volt mit kiállítani. De Bakondi úr és csapata mit tud berakni a vitrinbe?

Végezetül egy filmajánló. A film mondanivalója ma is aktuális, akár ma is játszódhatna.

 

 


Kategória: OKF | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük