A Katasztrófavédelem a kormány új problémamegoldója? Frissítve!

Az, hogy a jelenlegi hatalmat egyre nagyobb szervilizmussal kiszolgáló rendőrség, milyen szánalmas és nevetséges módszerekkel akadályozta meg, az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának budapesti ülését, szinte szót sem érdemel. Az efféle húzásokhoz már szép lassan hozzászokhattunk, nincs benne semmi meglepő. Sokkal nagyobb meglepetés számunkra az, hogy egy új szereplő lépett a színre. A Katasztrófavédelem. Az alábbi videóban nyilatkozó Patrubány Miklós, a MVSZ elnöke, kétszer is megemlíti az ominózus szervezetet, mint egyfajta problémamegoldókat.

Vagyis, ha már szeretett rendőrségünk kimeríti az összes lehetőségét, úgyis, mint fokozott ellenőrzés, és bombariadó, akkor ott teremnek a semmiből a Katasztrófavédelem munkatársai és tűzvédelmi ellenőrzést tartanak. Majd annak rendje és módja szerint azonnali hatállyal bezárják azt a helyet, aminek bezárása botrány nélkül a rendőrségnek nem menne. Olyan intézményeket,(MVSZ székház, Attila Hotel) amiknek nagy valószínűséggel eddig volt működési engedélye. És azokat a meglévő működési engedélyeket bizony nem mások írták alá, mint például a katasztrófavédők (tűzoltók).

Ezek után megfogalmazódik bennünk a kérdés, vajon a Rendőrség és a NAV után a Bakondi György által vezetett Katasztrófavédelem is bevethető mocskos politikai célok kiszolgálására, a hatalomnak nem színpatikus emberek szervezetek, cégek ellehetetlenítésére?

ujgur

 

Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdéseket tettük fel Petróczi Tímeának, az OKF szóvivőjének:

1.) A vizsgálatok előre megtervezett terv szerint zajlottak, azaz arra a napra többek közt ez a két intézmény vizsgálata volt előirányozva? Ha nem, akkor minek köszönhetően jelentek meg munkatársai a helyszíneken? Esetleg állampolgári bejelentésre, vagy felsőbb utasításra?
2.) Ezt megelőző időszakban volt-e a szállodának és a székháznak működési engedélye? Olyan, amit a tűzoltóság, vagy katasztrófavédelem jóváhagyott?
3.) Amennyiben volt engedélyük, hibázott-e az, aki ezeket az engedélyeket jóváhagyta?
4.) Az elkövetkezendő időkben kell-e arra számítanunk, hogy olyan, a jelenleg regnáló politikai hatalomnak kényes ügyekben, amit a rendőrség vagy más karhatalmi szerv nem tud megoldani, akkor azt a katasztrófavédelem oldja majd meg ilyen vizsgálatokkal, kényszerbezárásokkal?

Amennyiben választ kapunk, cikkünket azonnal frissítjük.

Update 2013.07.17.

Cikkünk megjelenésével egy időben elküldött kérdéseinkre az OKF szóvivőjének válasza:

A témával kapcsolatban kérem keresse a BM kommunikációt.

 Tisztelettel:
Petróczi Tímea”
Nosza, kérdéseinket továbbítottuk a sajto@bm.gov.hu címre. Még aznap 06.04.-én egy kedves hölgy telefonált, és türelmet kért, mondván jelenleg nagyon leköti erőiket az árvízi védekezés, de mindenképpen válaszolni fognak.
Nos az árvíz azóta elvonult, a helyreállítási munkálatok talán már  befejeződnek. 07.06.-án kérdéseinket újra elküldtük, de természetesen választ nem kaptunk.
Továbbra is nagyon érdekelne minket az, hogy az elkövetkezendő időkben kell-e arra számítanunk, hogy olyan, a jelenleg regnáló politikai hatalomnak kényes ügyekben, amit a rendőrség vagy más karhatalmi szerv nem tud megoldani, akkor azt a katasztrófavédelem oldja majd meg ilyen vizsgálatokkal, kényszerbezárásokkal?

Attól tartunk, válaszokat csak az újabb ellenőrzések, bezárások adhatnak……

 

 

 

 


Kategória: Legalja, OKF | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük