A két pofon ma is elmaradt. Pintér Sándor direkt égeti a rendőrséget? Hajrá Pussy Riot!

Orbán Viktor miniszterelnök, kedves vezető, bölcs vezér, kinek hogy tetszik, a választások előtt azt ígérte, hogy leszámol a szélsőségesekkel, kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket. Lássuk be, ez az ígéret, mint oly sok másik sem, nem teljesült.  A Magyar Gárda ma ünnepelte ötödik születésnapját. Ennek örömére felavattak 130 új tagot illetve egy 10 főből álló új, úgynevezett csendőrszakaszt. Hazánk rendőrsége, élén Pintér Sándor belügyminiszterrel, hogy megakadályozza az avatást szó szerint megszállt egy kis, Fejér megyei falut, Csókakőt, és azt műveleti területté nyilvánította.  Mindezt úgy, hogy még a polgármestert sem tájékoztatták, a lakosokat és a turistákat akadályozták szabad mozgásukba, jogaikat korlátozták, még a web kamerákat is kikapcsoltatták. A rendőrségi szóvivő szerint: „ma 0 órától bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a megyei főkapitány műveleti körzetté nyilvánította Csókakőt”. Hmmm….. Milyen bűncselekmény gyanújának kell felmerülni ahhoz, hogy egy falut 300 rendőr (egyes források szerint 600) szó szerint lerohanjon, és gyakorlatilag vesztegzár alá vegyen? Egy gárdaavatás erre megfelelő indok? Csak mellékesen, egy pár hónapja a mellettünk lévő utcában fényes nappal lövöldöztek, éles lőfegyverrel. Sérült is volt. De nem láttam a helyszínen harmincnál több rendőrt.

Idézzünk egy nem túl szalonképes, szélsőjobbos portál cikkéből:

A Kuruc.info biztos forrásból úgy értesült, hogy Dunaföldváron volt az igazi Gárda-gyűlés, melynek keretében 130 új gárdistát és egy 10 főből álló új csendőrszakaszt avattak.

Felszólalt Vona Gábor és Murányi Levente, de a helyszínen tartózkodott még a Magyar Gárda Egyesület egykori tíz alapító tagja közül szabó Gábor és Schön Péter is. A levezető Volner János, a Magyar Gárda egykori szóvivője volt.

Az újoncok avatását több száz gárdista (fehér ingben, fekete mellényben, a régi egyenruhában) és hasonló számú civil követte figyelemmel a dunaföldvári helyszínen, ahova a rendőrség csak egy busznyi rendőrt küldött, azok is céltalanul tengődtek a helyszínen, miután a hadseregnyi Pintér-pribék Csókakőn állomásozott. A rendőrség tehát nemcsak a közbiztonság megteremtéséből, de a gárdisták vegzálásából is megbukott; előző nap megtévesztő telefonbeszélgetéseket folytattak Gárda-vezetők, akiknek törvénytelen lehallgatása Csókakőre vezette a droidokat. A nemzeti ellenállás viszont kitűnőre vizsgázott: még arra is gondoltak, hogy tegnap este fehér inges, fekete mellényes “népviseletben” sétálgassanak Csókakőn, hogy a pintéri vezetés úgy érezze, forró nyomon vannak. Az adófizetők milliárdjaiból fenntartott “terrorelhárítók” néhány magunkfajta legény szépen átejtette.”

Na, kérem szépen. Ha a magyar rendőrség, az államvédelmi hivatal, és a TEk tényleg ennyire béna, akkor valakinek, vagy valakiknek erősen el kellene gondolkodnia azon, hogy legkésőbb hétfőn reggel beadja a lemondását.

A másik eshetőség, hogy hazánk rendvédelmi szervei pontosan tudták, tisztában voltak vele, hogy Dunaföldvár lesz az igazi helyszín. Csak igazából nem akarták vegzálni sem a gárdát, sem a Jobbikot. Csókakő csak egy elterelés volt, hogy lássa, a pórnép mennyire toppon vannak, és nagyon szeretnék kiosztani már azt a két pofont. A többit majd megmagyarázza Garamvölgyi szóvivő úr. Mondjuk nekem ez a verzió inkább elfogadható, mint az, hogy a nem sok agysebészt felvonultató gárdisták képesek voltak félrevezetni az egész rendőrséget. Azt már csak félve kérdezem, ha valóban volt a Dunaföldvári helyszínen egy busznyi rendőr, még ha kevesen is voltak, miért nem intézkedtek? Hiszen tiltott egyenruhában, alakzatban vonulva és alakzatban állva, ami megfélemlítésre alkalmas és a törvény büntetni rendeli,így  zajlott az „eskütétel”. Miért nem volt intézkedés? Miért nem kértek segítséget az intézkedéshez? Persze ezek csak költői kérdések.  Mint ahogy az is, hogy országgyűlési képviselők, akik felesküdtek hazánk törvényei betartására, miként vehetnek részt egy ilyen rendezvényen?

Délután még hátravolt az úgynevezett „Nemzeti Seregszemle”, amit a rendőrség először betiltott, de a bíróság engedélyezett. Kíváncsiságból kimentem. Hát mit mondjak, nem lettem lenyűgözve. A felvonulók, és az utána megtartott rendezvény létszáma elhanyagolható. De lássuk be, sokkal inkább elhanyagolható a helyszínen megjelent ellentüntetők létszáma. Talán lehettek vagy negyvenen. Természetesen ott volt a fején kipával a magyar közélet  Jimmy Jump-ja  is.

Nagy dolgok nem történtek, sőt. Viszont nagyon meleg volt. Egyetlen „üde” színfolt volt az orosz  Pussy Riot együttes elitélése ellen tiltakozó orosz ajkú fiatalok feltűnése, akikre éber rendőrségünk le is csapott, és előállította őket.

De nem is fognak nagy dolgok történni addig, amíg az ellentüntetésre létrehozott Facebook oldal adatait megnézve, azt láthatjuk, hogy több mint 6000 embert hívtak meg, ebből 169 jelezte vissza, hogy ott lesz. És közülük 40 ott is volt. Azt hiszem ezek az adatok önmagukért beszélnek, kommentálásra nincs szükség. Fotelforradalmárok országa lettünk.

Az a bizonyos két pofon pedig újra elmaradt. Talán nem véletlen???


Kategória: Poli | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük