“Akkora támogatottságunk biztos van, mit az Együtt 2014 első szövetségesének a PM-nek.” Árok Kornélt a SZEM elnökét kérdeztük.

A mai napon a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt elnöke Árok Kornél egy nyílt levelet tett közzé Bajnai Gordonnak címezve. A levélről illetve egyéb másról kérdeztük Árok Kornélt.

Megjelent egy Bajnai Gordonnak címzett nyílt levél a SZEM oldalán, melyben sérelmezi, hogy nem kapott felkérést az alaptörvény 4. módosítása elleni közös tiltakozásra. Az MSZP által meghirdetett „Szövetség a változásokért” politikai tárgyalássorozat keretében viszont egy asztalnál ülnek. Ön szerint valóban ekkora jelentősége van az elmaradt meghívásnak? Ebből az elmaradt gesztusból vajon le lehet vonni azt a következtetést, hogy ha az Együtt-2014 nem sorol be az MSZP által létrehívott tárgyalásokhoz, akkor a SZEM-el nem ülnének egy asztalhoz, fel sem vennék a kapcsolatot?

Á.K.: Megjegyzem, csak egy tiltakozás fedél alá hozataláról beszélünk, semmi többről. Számomra elgondolkodtató, ha itt kirekesztőset játszanak, mint az óvodások a homokozóban, akkor mi várható később. Nem tudom, mi vonható le. Nyilván kényszer számukra, hogy az MSZP-t oda hívják. Múltkor néztem a Havas a pályán március 16-i adását, és az utolsó téma az ellenzéki összefogás volt. Mit ne mondjak, elgondolkodtató beszélgetés volt! A politikában egy-egy ilyen dolognak jelentősége van. Következtetéseket lehet levonni, hogy a másik politikai tömb hogyan, milyen irányba gondolkodik. Ebben az esetben a kommunikációt el kell hagyni, az örök klasszikus is azt mondta, ne azzal törődjünk, hogy mit mond, hanem azzal, amit csinál.

Politikailag jelentős erőket várnak, ha jól tudom. Nem rosszindulatúan említem meg komolyan, de akkora támogatottságunk biztos van, mit az Együtt 2014 első szövetségesének a PM-nek.

Az is jelzésértékű, hogy tavaly az MSZP meghívására, azt válaszolták 2012. december elején, hogy szerintük akkor van értelme beszélni szakpolitikákról, ha a közjogi egyeztetéseknek vége. Tudja, azóta hányszor ültek az asztalhoz? Mint Ön! Egyszer sem!

Személy szerint számomra az nagy csalódás, hogy Péter a rendészeti egyeztetésekre se jött el annak ellenére, hogy ezt a médiában külön be is jelentette januárban.

A történtektől függetlenül, a SZEM még mindig partnernek érzi magát a Bajnai-Kónya-Juhász-Jávor által vezetett formáció mellett, és az összefogás igénye erősebb mint a megsértődésé, vagy vannak fenntartásai? 

Á.K.: Nem SZEMezgetünk, ezt tőlük kellene megkérdezni. A SZEM a demokratikus oldal első komolynak tekinthető egyeztetéséhez odaült. Nem válogattunk, hogy kivel nem. Azt gondolom, hogy nem elég kiállni a médiába, hogy összefogás, és együtt… Ha nem ismerjük egymás gondolkodását a rendvédelemről, az oktatásról, az egészségügyről, a nyugdíjasokkal kapcsolatos elképzelésekről, akkor milyen összefogásról beszél bárki is? Amennyiben így váltunk kormányt 2014-ben, akkor az új kormány Tiszavirág életű lesz.

Mit szól Schmuck Andor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnökének Mesterházy Attilának írt leveléhez, melyben arra kéri az MSZP elnökét, hogy a „Szövetség a változásért” politikai tárgyalássorozat keretén belül egy új munkacsoportot hozzon létre, melynek feladata egy esetleges előrehozott országgyűlési képviselőválasztás tartalmi és technikai feltételeinek megvitatása lenne? Ön szerint elképzelhető az a fajta forgatókönyv, amit Scmuck megemlít levelében?

Á.K.: A „Szövetség a Változásért”tárgyalássorozatnak alapító tagjai vagyunk. Ahogy eddig is ott ültük egyeztetésről-egyeztetésre, és elmondtuk, hogy milyen elképzeléseink vannak a Haza jövőjével kapcsolatban, így ebben is partnerek lennénk természetesen. Van egy technikai egyeztetés, ahol az oda delegáltak eldöntik majd, hogy megnyissunk-e egy újabb munkacsoportot.

A negyedik Alaptörvény módosítás után bármi elképzelhető! Ha bele teszik, hogy a svéd a hivatalos nyelv, akkor az lesz, bármit megtehet ez a kormány! Lehetnek előrehozott választások, vagy a választások elhalasztása… Egy biztos, mindegyik esetre forgatókönyv kell, ezekről beszélni nem felesleges.

 Közel egy éve készítettünk Önnel egy interjút. Többek közt azt is kérdeztük, mekkora tagsággal rendelkezik a SZEM. Az akkori válasza: „E pillanatban pár száz fő, de a pártépítést elkezdtük, és a jövőben is erre koncentrálunk.” Hol tart most a pártépítés?

Á.K.: Nagyjából ugyanott. Jönnek-mennek a tagok, így tagságban nem gyarapodtunk, csak sok tapasztalatban. Nehéz a tagság szervezése, annak ellenére, hogy rengetegen politizálnak, de a pártpolitikától elzárkóznak. Az utóbbi 3 hónap leköti szinte minden időnket, energiánkat az az egyeztetés sorozat, amire tavaly november végén az MSZP asztalhoz hívott minket is.

Abban az interjúban azt is mondta: „előre nézek, nem visszafelé”. Most mégis egy kis visszatekintésre kérnénk. 2011-ben önök Kónya Péterrel komoly tömegeket mozgattak meg a jelenlegi Orbán kormány ellen. 2012 januárjában pedig az Opera előtti tüntetésen volt óriási tömeg. Nem gondolja, hogy akkor ott lehetett volna másképp is csinálni? Nem hagytak egy akkor, abban a pillanatban adott lehetőséget kicsúszni a kezükből?

Á.K.: Az Opera lett volna egy nagy esély, de az embereket nem lett volna szabad szélnek ereszteni. Azt gondolom, hogy hibázott, aki azt mondta a színpadon, hogy mindenki menjen haza. Ott lehetett érezni az erőt, amit a tömeg képviselt. Persze ehhez ott kellett volna lenni az emberek között, és nem melegedni a vendéglátó egységben…

Egy éve is megkérdeztük, most is megtesszük: milyen a kapcsolata Kónya Péterrel?

Á.K.: Hazudnék, ha azt mondanám rózsás. Tavaly tavasz végén Pétert, és az akkori kabinetfőnökét meghívtuk egy munkaebédre, amelynek keretében sok mindent megbeszéltünk. Ősszel ezt meg akartuk ismételni. Le is egyeztettünk időpontot, helyet, de előtte nap Péter felhívta a szervezőt, hogy nem ér rá. Indokolni azóta se indokolta. Ezek szerint a mi munkásságunk számára ennyit jelent, jelentett, mert azóta se keresett.

Mint volt tűzoltó tisztnek mi a véleménye a tűzoltóság beolvasztásáról a Dr. Bakondi György által vezetett katasztrófavédelem alá? Mit szól ahhoz, hogy az óriásira duzzasztott tábornoki és ezredesi karnak csupán a töredékének volt valaha köze a tűzoltósághoz, sokan még az alapfokú tűzoltótanfolyamot sem végezték el? 

Á.K.: Tragikusnak! Beszélek volt kollégákkal, és csak panaszkodnak, és panaszkodnak… Az alapfokú tanfolyam hiányát feszegettük már akkor is, amikor szakszervezeti vezető voltam, de kaptunk rá egy nesze semmi fogd meg jól választ. Duzzad ott minden, csak a beavatkozói állomány csökken, akik az elsődlegesen mozgósítható erőket alkotják, akik ténylegesen segítenek az embereken, ha bajba jutottak – ezek a TŰZOLTÓK! Ejtőernyősként a Katasztrófavédelemnél landolt a volt határőrség vezetése, és most ezt próbálják saját képükre, és hasonlatosságukra átalakítani. Ebből a tűzoltók, és a polgárvédelmiek sem kérnek! Itt is egy személyes vezetés van, mint az országban

Ha egy koalíció keretében kormányra kerülnének, mi lenne az első intézkedés, aminek meghozatalát mindennél előbb szorgalmazná? 

Ez nagyon nehéz kérdés, mert minden mindennel összefügg a politikában is. Jó eséllyel, a munka világával lenne kapcsolatos, beleértve a közszférát, a fegyveres rendvédelmi szférát, és a közfoglalkoztatást is. A kiszolgáltatottság már megalázó voltát meg kell szüntetni.

Köszönjük az interjút!

 

 

 


A bejegyzés kategóriája: Poli, Villáminterjú
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

1 Response to “Akkora támogatottságunk biztos van, mit az Együtt 2014 első szövetségesének a PM-nek.” Árok Kornélt a SZEM elnökét kérdeztük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük