Nyílt levél Gréczy Zsoltnak

Pár szó a levél előtt.

A hét elején egyre másra születtek a nyílt levelek, a Fradi szurkolók vs. Kubatov ügyben. Először Kubatovné írt az ultráknak, aztán az ultrák neki . A levelezésből természetesen nem maradhatott ki a Demokratikus Koalíció fő kommunikátora, Gréczy Zsolt sem, hiszen minden lehetőséget megragad, hogy bedobja Gyurcsány nevét, és egy kicsit fényezze a főnökét. Összedobott hát ő is egy csúsztatásokkal, rágalmazásokkal, hova tovább hazugságokkal hemzsegő nyílt levelet. Feltételezhető, ha Gréczy feje kevesebb időt töltene Gyurcsány hátsójában, talán nem lenne ennyire hypoxiás az agya, és nem írna le ekkora otromba marhaságokat. Néha kellene cserélni, mert így elkerülhető lenne az agy (már ha van)oxigénhiányos állapota. Állnak ott sorban többen is. Például a Nyugati Fény újságíró szerzője, vagy Toók László Flórián, Vágó Istvánról nem is beszélve.

gréczy1

Visszatérve Gréczy leveléhez, az írja:

„Ugyanakkor nem lehet elhallgatni, hogy – Bródy Jánost idézve – “ezek ugyanazok.” Ugyanazok, akik 2006-ban, de már korábban is – Gyurcsány Ferenc háza előtt fenyegettek akasztással, Dunába lövéssel.”  

Tényleg? Beazonosította őket? Vagy Gyurcsány házánál is csak és kimondottan Fradi szurkolók tüntettek? És pont azok, akik most vasárnap Kubatovnál?

A következő mondatot többször el kellett olvasnom, mert nem hittem a szememnek.

“Bizony, volt idő, amikor a Gyurcsány-gyerekek golyóálló mellényben ültek az asztalhoz, hogy elköltsék vacsorájukat.”

Vajon mit szívhat ez a Gréczy? Mert elég ütős cucc lehet. Ugye az teljességgel hihető, hogy a regnáló miniszterelnök, aki kiemelten védett személy, a saját házában sincs biztonságban? Hogy van képe valakinek szemrebbenés nélkül ekkorát hazudni?  Persze ha valakinek egy kicsivel is magasabb az intelligenciahányadosa mint egy molylepkének, akkor ezen röhög. Az agyhalált lábon kihordó DK fanatikusoknak meg mindegy, azok mindent elhisznek.

“ Ez ugyanaz a csürhe, amelyik 2006-ban megcsinálta az állítólag spontán forradalmat, amiről a fideszes Hír TV már előre tudott…….. Amikor pedig ez a nyilas brigád, akiket az Ön férjének főnöke bujtogatott, tanyát vert Gyurcsányék előtt, sem az Ön férje, sem Ön nem szólt egy szót sem. “

Újra megkérdezném, tényleg ugyan azok? Be lettek azonosítva? Mert én most a szurkolók helyében, akik vasárnap tüntettek a Kubatov háznál alakítanék egy jó kis pertársaságot, és leperelném még a gatyát is erről a kedves Gréczy Zsoltról. Kíváncsi lennék, vajon hogy bizonyítaná Gréczy ezeket az elég erős kijelentéseket? Mert lássuk be, nyilvánosan lecsürhézni, lenyilasozni több embert, mindenféle bizonyíték nélkül nem túl elegáns. Persze a DK szintjén ez elmegy, ez kell a DK akciónyugdíjasoknak.

Csak jelezném, hogy a Fradi ultrái között több a diplomás, több nyelvet beszélő ember, mint a Dk fanatikus szektatagok és támogatói között.

 

“Amúgy azzal a harccal egyetértek, amit Kubatov Gábor, az FTC elnökeként e szurkolói csoportok ellen indított. Azért jár most sok család a meccsekre, mert amazok a lelátó túloldalán nincsenek ott.”

Gréczy Zsolt vajon ebben az országban, ebben a városban él? Mikor volt utoljára Fradi meccsen? Egyáltalán tudja, mi az a vénaszkenner? Tisztában van vele, hogy Kubatov milyen harcot vív, és kiknek a segítségével? Egyetért azzal, hogy büntetett előéletű, gyilkosságért elítélt emberek jelenleg a Fradi és Kubatov biztonsági emberei? Igen, ugyan azok akik a Fidesz székháznál is tevékenykedtek. Akkor szemét mocskosak voltak, most meg galamblelkű legények, mert segítik Kubatov “harcát”?

sz_ferenc_nol_1362822504

10000

Hát kedves Gréczy Zsolt, engem ezek az emberek ne motozzanak amikor meccsre mennék, és ne kezeljék a vénaszkenneres adatokat. Ajánlanám még Gréczynek, hogy amikor hazai meccs van, kukkantson ki a népligetbe, vagy a stadion környékére. Na ott megtalálja a családokat is. Asszonyokat, gyermekeket, aki együtt szurkolnak a kivetítő előtt apukával. Nem mennek be a stadionba, épp a vénaszkenner és az abból adódó bizonytalan adatkezelés, illetve a nem túl bizalomgerjesztő, unintelligens biztonsági emberek miatt.

fidesz_szekhaz_kapu

Megjegyzem, nem ártana jobban odafigyelni, és a narratívát még időben kiadni, mert a Facebookon harcoló DK tagok egy kicsit összezavarodtak. Először posztolták a szurkolók válaszát Kubatov feleségének, és Kubatovon röhögve, kárörvendve az egekig magasztalták azokat a szurkolókat, akiket Gréczy kicsivel később lecsürhézett, lenyilasozott. Majd kettővel feljebb posztolták  Gréczy levelét, és ugyan azok a szurkolók akik eddig okosak, bátrak és ügyesek voltak, hirtelen rosszak lettek.

Különösen pikáns, hogy a saját maga által szerkesztett Wikipédia oldala szerint, Gréczy az egyesület (FTC) által adományozott Zöld Sasok Diploma birtokosa.

És akkor jöjjön a nyílt levél:

Tisztelt Gréczy Zsolt!

Bzdtlbbdskrvnydt!

Üdvözlettel,

Benkovics József


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Menekültek mellett, menekültek ellen. Fotók.

A képre kattintva galéria nyílik.

No Images found.

 


Kategória: Ahol élünk, Poli | Címke: , , , , , , , | Hozzászólás most!

Sötétség a Nyugati Fényben. Mocskolódás DK-s módra.

Benkovics József:

Egy sajnálatos haláleset miatt, időközi önkormányzati képviselő választás lesz Budapesten, a XIII. kerületben. Vannak olyanok, akik úgy gondolták, már most meg kell kezdeni a kampányt. Nem is akárhogy, rögtön egy karaktergyilkossági kísérlettel.

A Nyugati Fény blog tegnap nagyon kemény akart lenni, és keményet akart posztolni, gondolták majd most jól odapörkölnek a XIII. kerületi szociknak és Dr. Tóth József polgármesternek. Nem sikerült. Olyannyira nem , hogy még a szocibarátnak egyáltalán nem mondható mandiner.hu kommentelői is kiröhögték ezt a gyenge, gyermeteg próbálkozást.

De ki vagy mi is az a Nyugati Fény blog? A nyitó oldalon ez olvasható „Független, kritikus, aktuális.” Független bármelyik politikai párttól, kivéve a Demokratikus Koalíciótól. Ha végigböngésszük a cikkeket, rögtön kiderül, hogy az állítólag független és kritikus blog igen erősen támadja, kritizálja az MSZP-t. A Fideszt és a Jobbikot már kevésbé. A DK -nak és Gyurcsány Ferencnek viszont benyal , egészen a meleg sz@rig. Már elnézést a vulgarizmusért! A cikkeket jegyző és a blogot alapító jó munkásember neve pedig-tessenek jól figyelni!- Első Kézből. Elképzelni sem tudom, hol anyakönyvezhették. Mert arra gondolni sem merek, hogy egy ilyen “független, kritikus és aktuális” , mindig “korrekt és ellenőrzött ” információkat leközlő blog alapítója és szerzője nem adja a nevét az írásaihoz. Vagy talán mégis?

Egy biztos. Ahogy megjelenik a blogon egy jó kis MSZP fikázás, akkor a valamikori tehetséges és sikeres újságíró és dalszöveg író, aki ma már Gyurcsány Ferenc első számú (le)felszopója, egy bizonyos Gréczy Zsolt rögtön teleszemeteli vele a Facebook összes létező szegletét. Mert ugye az a DK -nál természetes, hogy mindig és minden körülmények között az MSZP-t kell fikázni. Ebben a Nyugati Fény, Gréczy és még egy, magát valamilyen véleményformálónak és fotósnak tartó mókus abszolút élen jár.

De térjünk vissza, Első Kézből (tudom, hogy hülyén hangzik, de ha nem vállalja a nevét, mást én sem írhatok) tegnapi fércművére. Fröcsögő barátunk családi összefonódásokról ír, ügyesen kifelejtve néhány tényt. Tény, hogy a XIII. kerületi Ingatlangazdálkodási Divízió előző vezetője tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nem Tóth Péternek találták ki a pozíciót. Amit érdemes tudni Dr. Tóth József polgármesterről: Ő az aki mindenképpen törekszik arra, hogy még a korrupció látszata se merüljön fel sehol. Ha a tragikus haláleset után, nem találtak rögtön olyan embert az ingatlangazdálkodás élére, akiben ő maximálisan megbízik, mind emberileg mind pedig szakmailag, miért ne nevezhetné ki a fiát átmeneti időre? Ráadásul Tóth Péter abszolút tisztában van a kerület ügyeivel.

Ugyan csak nem értem, a kerületi Közterület-felügyelet vezetőjével mi a probléma? Fábián-Brocskó Márta több éve dolgozik az önkormányzatnál, vezető pozícióban. Azért mert a fia, Csiga Gergely önkormányzati képviselő, lépjen ki, vagy ne fogadjon el egy másik vezetői megbízást? Ugyan ez a helyzet Karácsonyi Magdolnával, aki több évtizede az önkormányzat munkatársa, a szociális osztály vezetője. Ja, hogy a cikkedben ezeket a tényeket elfelejtetted kibontani, kedves Első Kézből?

Tóth Lívia, Marina-parti, állítólagos luxuslakásáról pedig szintén nem ártana írni néhány tényt is. Nem csak sejtetni valamit. Ezért a konkrétumok nélküli rágalmazásért , ha én lennék Tóth Lívia, a gatyát is leperelném rólad.

Az, hogy berakod a cikkedbe fércművedbe Dr. Tóth házának és nyaralójának képét, nevetséges. Mint azt te is írtad, Dr. Tóth immár 20 éve polgármester. Volt sokáig országgyűlési képviselő is. És a politikába lépése előtt is dolgozott (nem családi segítséggel privatizált!) Miért ne telhetne neki házra, nyaralóra, vagy ha neki ez tetszik akkor autó liftre? Te kis butus! Hát azt hiszed az eltelt húsz év alatt, főleg az utóbbi öt évben nem vizsgálták Dr. Tóthot onnan és ott ahol csak lehetett? Miért nem arról írsz, hogy kedvenc DK elnököd, tudod a Gyurcsány, hol lakik? Miért nem írod meg kié volt az a villa, és hogy került hozzájuk? Miért nem írod meg az úszómedence és a Fittelina Kft. történetét? Még ha büntetőjogilag már elévült, akkor is érdekes lehet. Vagy erre már nincs igény Gréczynél és a DK akciónyugdíjasok körében?

És most jöjjön a kedvenc részem. Azt írod:

“A polgármester diktatórikus vezetési stílusát jól példázza, hogy a tavalyi önkormányzati választások – az országos trenddel szembemenve – nem kötött szövetséget az Együtt-PM-DK szövetséggel. Mindez különösen furcsa annak tükrében, hogy néhány hónappal korábban, a májusi EP-választáson az MSZP 18, az Együtt-PM 16, a DK pedig 15 százalékos eredményt ért el a kerületben, vagyis a három baloldali párt nagyjából azonos támogatottsággal bír helyben. Ehhez képest a 22 fős képviselő-testületben 16 fő az MSZP delegáltja.”

Először is, az a 16 fő nem az MSZP delegáltja, hanem szabad választásokon, a választók által megválasztott képviselők. Az, hogy mind MSZP-s, másodlagos. Hivatkozol az EP választásra. Normálisan gondolkodó, a politikához egy kicsit is értő embernek eszébe sem jutna, hogy az alacsony részvételű, szinte már érdektelenségbe fulladt EP választást összehasonlítsa az önkormányzati választásokkal. Ilyen marhaság csak a te és a kerületi DK-sok fejében fordult meg. Szerettetek volna, úgymond választások nélkül (alpolgármesteri, képviselői) pozíciókat kapni. Erre mondta Dr. Tóth, hogy “méressék meg magukat”. Megtörtént. És itt meg is dőlt az az általad írt hülyeség, miszerint: “vagyis a három baloldali párt nagyjából azonos támogatottsággal bír helyben”. Hogy felfrissítsem a memóriádat, parancsolj a választási eredmények:

Az egyéni választókerületi önkormányzati képviselőkre leadott érvényes szavazatok száma: 39934

Ebből az MSZP-LPE13 színeiben induló képviselőjelöltekre leadott szavazatok száma: 20670

Az Együtt-PM-DK-MoMa szövetség színeiben induló képviselőjelöltekre leadott szavazatok száma: 4817

Ebből nekem nem azonos támogatottság jön le. Úgy bukott a DK ilyen csúnyán, hogy nem csak kerületi és budapesti, de országos szinten is, az egyik legmocskosabb, leghazugabb, leglejáratóbb kampányt folytatta, természetesen nem a Fidesz, hanem az MSZP ellen, egy olyan ember vezetésével, akitől használt kocsit sem vennék. Na, erről írjál, kedves Első Kézből!

A másik megmosolyogtató, hogy sérelmezed, miszerint:

a XIII. kerületi önkormányzat által szervezett rendezvényeken, ünnepségeken nem viselhetik saját logójukat, jelvényüket, valamint az önkormányzati rendezvények napján nem tarthatnak utcai kitelepülést.”

Már miért kéne teszem azt egy szabadtéri koncerten pártzászlót lobogtatni. Vagy a pozsonyi-pikniken aláírást gyűjteni? (Megjegyzem tavaly a DK simán ezt csinálta.) Mi köze egy kulturális rendezvénynek a politikához? Ne akarjátok ennyire ráerőszakolni az emberekre a túlmozgásos paprikajancsitokat, mert csak tönkreteszitek vele az emberek szórakozását. Nem azért megy ki valaki egy szabadtéri koncertre, egy utcabálra egy búcsúba, hogy ott DK-s aláíró íveket dugjanak az orra alá, és agitálják. Azért mennek oda, hogy szórakozzanak. Mint ahogy március 15-én méltóságteljesen megemlékezni szeretnének. De ti ezt is széttrollkodtátok. Egyedülálló, és meglehetősen gusztustalan módon, a megemlékezés virágai és koszorúi mellé képesek voltatok DK-s zászlókat tűzni.

1623678_763914447031371_7580437609830580187_n

10455692_763806990375450_5163875661624438656_n

Vagy nem menjek túl messze, a tegnapi Pride megnyitón mi a fészkes fenét keresett a DK-s zászlócska?

pridedk

Rosszabbak vagytok mint a legerőszakosabban téríteni akaró Jehovák! Hát csoda, ha a polgármester szeretné ezt a mocskot amit ti csináltok, szabályozni?

A lojális médiáról.

Kérlek, vesd össze bármelyik más budapesti, kerületi újságot a Kerületi Hírnökkel. Nincs minden oldalon két Dr. Tóth fotó, nincsenek smúzolós cikkek. Hírek vannak. A kerületi TV adásainál javaslom ugyan ezt az eljárást. Majd termeljetek ki olyan embereket, akik képesek választást nyerni és képesek beszélni is, biztos vagyok benne ők is szerepelhetnek majd. Bár amit eddig láttunk belőlük, az inkább elkeserítő, mint vicces.

A szerinted dübörgő ingatlanmutyihoz annyit: Kapd össze magad álljál fel a fotelből, és nézd meg micsoda palotáknak az ingatlankezelési jogát kapta meg Lancz Tibor cége. Ugorj el, és nézd meg az általad leírt címeken lévő házakat! Hű micsoda üzlet! Egy cég ami tavaly már 24 millió forint árbevételt ért el! Nagyon remélem, hogy Palatka Lívia és Lancz Tibor is beperel.

Hát öreg, te nem a földön jársz, sokkal inkább valahol Gyurcsány segge környékén. Bár biztos vagyok benne, hogy a DK-s akciónyugdíjasok, a bálványimádók beszopják ezt a sok sületlenséget, és talán még kapsz egy fejsimit is Grézytől, de ez nagyon gyenge.

Kedves Első Kézből!

Nem vagyok elfogult sem a XIII. kerületi Önkormányzattal, sem Dr. Tóth Józseffel szemben. Ha valami nem tetszik megírom. Ha valami jó, azt elismerem. De ellentétben veled, nem írok hazugságoktól hemzsegő, lejárató cikkeket. Én soha nem törlök hozzászólást, és nem tiltok ki felhasználókat, mint ahogy azt te tetted, egy önkormányzati képviselővel.

nagypeti

 

Én vállalom az írásaimat, vállalom a nevem. Te meg egy hazudozó szarházi vagy. De legalább DK-s.

Ja! Nem indultál te véletlenül itt a kerületben önkormányzati képviselő jelöltként? Vagy nem vezettél kampányt? Mert a stílusod elég árulkodó….

Benkovics József


Kategória: Legalja, Poli | Címke: , , , , , , , | Hozzászólás most!

Értetek,Értünk,Veletek! Demonstráció az egészségügyért! Galéria.

Több ezer, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozó ember tüntetett ma Budapesten. Képeink a Clark Ádám tértől a Kossuth térig tartó vonulást és a petíció átadását örökítették meg.

 

A képre kattintva galéria nyílik:

IMG_7960
« A 186 »

 

 


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Angyalföld másodosztály 2. Válaszolt a közterület-felügyelet.

Tegnapi posztomra kommentként válaszolt a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet vezetője, Fábián-Brocskó Márta. Tanulságos olvasmány, így kiemelve csináltam egy új posztot. Lentebb olvasható a válasz válasza is.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Mindenek előtt köszönetet mondok azért, hogy a Lőportárdűlő közrendjének, közbiztonságának javítását célzó soraival alkalmat adott számomra néhány, a városrész helyzetével, illetve a közterület-felügyelet szakirányú tevékenységével kapcsolatos objektív tény bemutatására.
Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet tevékenységét a kerületi önkormányzat képviselő-testülete értékeli és minősíti. A szervezet 2013., és 2014. évi munkájáról szóló beszámolókat a testület mindkét beszámoló esetében ellenszavazat nélkül, egyhangúan fogadta el. A beszámolók teljes anyaga megtalálható az önkormányzat honlapján (www.budapest13.hu).
Az elmúlt évben a kerületi közterület-felügyelet mintegy 26.000 szankcióval járó (helyszíni bírság, közigazgatási bírság) intézkedést hajtott végre kerületünk csaknem tizenkét négyzetkilométeres közigazgatási területén, közöttük a Lőportár dűlő közterületein. A figyelmeztetéssel végződött intézkedések száma ennek többszöröse volt. Vannak, akik sokallják a szankcionálások számát, míg mások keveslik azt.
Álláspontom szerint a szervezet 39 fős létszámára való tekintettel, más fővárosi kerületi közterület-felügyeletek intézkedési adataihoz viszonyítva a szervezet aktivitását nem érheti megalapozott panasz. A járőrszolgálatot teljesítők és a területfelelős közterület-felügyelők az év minden napján visszatérően ellenőrizték és ellenőrzik közterületeinket – arra azonban nincs lehetőségünk, hogy folyamatos, megszakítás nélküli jelenlétet biztosítsunk bármely városrészben. Tekintettel arra, hogy a képviselő-testület 2015. márciusi ülésén határozott a szervezet létszámának tíz fővel történő megemeléséről, ez év második felétől lehetővé válik a folyamatos, 24.00 órás szolgálat ellátás is, ami szándékunk szerint tovább javíthatja munkánk dinamizmusát és hatékonyságát. Itt jegyzem meg, hogy a felügyelet szakirányú tevékenységének támogatásához az elmúlt években két darab szolgálati autót vásárolt: köztudott, hogy a Dacia Duster típusú gépkocsik kategóriájukban a legolcsóbbak. A szolgálati gépkocsikon elhelyezett sárga figyelmeztető jelzés azt a célt szolgálja, hogy bejelentés esetén az intézkedésre okot adó eseményhez a lehető legközelebb állhassanak meg munkatársaink – ha nincs más lehetőség, akkor például a járdán.
A Lőportár dűlő közbiztonsági helyzete az Ön által leírtaknál sok tekintetben rosszabb, néhány tekintetben azonban jobb. Talán kevesen tudják, hogy ebben a városrészben található a terület nagyságára vetítve a legtöbb hajléktalan ellátó intézmény Budapesten. A legújabb, ilyen célú intézményt, mely ellen hiába tiltakozott a XIII. Kerületi Önkormányzat, éppen a Szabolcs utcai egykori Állami Egészségügyi Központ területén nyitotta meg és működteti a Fővárosi Önkormányzat-, néhány száz méternyire attól a Dózsa György úti hajléktalan intézménytől (BMSZKI), ahová a főváros egész területéről szállítják a rendészeti szervek a szabálysértést elkövető hajléktalanokat. A sort a Lőportár utcai menekült családoknak átmeneti szállást biztosító Baptista Szeretetszolgálat által működtetett intézmény és a Vágány utcai a MÁV területén kialakított hajléktalan éjszakai szállás egészíti ki. Az írásában említett, közeli Hősök terétől néhány méterre, a Dózsa György út túloldalán szintén egy hajléktalanokat is ellátó intézmény található.
A felsorolt intézmények a város egész területéről vonzzák az ellátásukra szoruló, illetve intézkedéssel érintett hajléktalanokat. Ez jelentős megterhelést jelent a Lőportár dűlőre és az ott élő emberekre nézve, miközben a tudomány mai állása szerint rendészeti eszközökkel sehol sem sikerült még visszaszorítani sem a hajléktalanná válást, sem a hajléktalan életformához kapcsolódó, a tágabb közösséget joggal nyugtalanító járulékos szabálysértéseket és szabályszegéseket. Felügyeletünk – az Angyalföld Polgárőr Szervezetettel és a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitánysággal szorosan együttműködve minden tőle telhetőt igyekszik megtenni a helyzet kezelhetőségének fenntartása, a jogsértő magatartásformák visszaszorítása érdekében. Az Ön által vázolt helyzet erőfeszítéseinknek köszönhetően olyan, amilyen: munkánk nélkül biztosan ennél sokkal rosszabb lenne.
Felügyeletünk, a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának munkatársaival kiemelt feladatának tekinti a kerületben található, az Ön által leírt panaszokra okot adó kisboltok környezetének folyamatos ellenőrzését, a szükséges intézkedések végrehajtását. A meleg időjárás beköszöntével az ilyen panaszok megsokasodnak: erre való tekintettel már hetekkel korábban megkezdtük az üzletek alkalmazottainak, tulajdonosainak figyelmeztetését, támogatásukat kérve a közterületi italozás, és a hozzá kapcsolódó, járulékos-, a bolt környezetében élő embereket zavaró magatartásformák visszaszorításához.
A felügyelet napi tevékenységével kapcsolatos kritikai megjegyzéseit megköszönve kérem, hogy lehetőség szerint konkrétan jelölje meg kifogásának tárgyát. Felügyelőink azonosítása mindenki számára rendkívül egyszerű, mivel egyenruhájuk felsőruházatán hordják névkitűzőjüket, és sorszámozott szolgálati jelvényüket. Így kérdezni sem kell, egyszerűen leolvasható a későbbi azonosítást lehetővé tevő minden lényeges adat.
Bár Ön úgy véli, hogy lakókörnyezetének közrendje évek óta nem változott, ezt a rendelkezésünkre álló adatok nem erősítik meg. A kerületi rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet adatai szerint a Szabolcs utcában létesített Körzeti Megbízotti iroda átadása, illetve az utca egyes épületeivel kapcsolatos szanálás kétségtelenül javított a korábban kialakult helyzeten az elmúlt esztendőben. A kedvező tendenciát tovább erősítette a kerületi videokamerás térfelügyeleti rendszer fejlesztése, ami számottevően javította a Szabolcs utcával, a Dózsa György úttal, illetve tágabb környezetükkel kapcsolatos reagálás dinamizmusát, hatékonyságát.

Fábián-Brocskó Márta
Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet vezetője

Tisztelt Fábián- Brocskó Márta!

Válasza azzal kezdődik, hogy a városrész helyzetével, illetve a közterület-felügyelet szakirányú tevékenységével kapcsolatos objektív tényt fog bemutatni. Mindezzel azt sugallva, hogy az általam leírtak nem valós tényeket közölnek, hanem egy szubjektív véleményt. Akkor menjünk végig az Ön által megfogalmazott objektív tényeken.

Mint írja a közterület-felügyelet  tevékenységét a kerületi önkormányzat képviselő-testülete értékeli és minősíti, illetve a szervezet munkájáról szóló beszámolókat egyhangúan elfogadta. Az lett volna a meglepő, ha az önkormányzat a saját maga által felállított és működtetett szervezetet beszámolóját nem fogadja el. Hisz ezzel saját kudarcát ismerné be.

Abból hogy az elmúlt évben a közterület-felügyelet 26.000 szankcióval járó (helyszíni bírság, közigazgatási bírság) intézkedést hajtott végre, csak az derül ki számomra, hogy sok volt a szabálytalanul parkoló autós. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy ebből a 26.000 intézkedésből számszerűen mennyi volt az, amit nem autósokkal és illegális árusokkal szemben kezdeményeztek. Vajon hány alkalommal intézkedtek, bírságoltak közterületi alkoholfogyasztás, a köztisztaságáról szóló önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó jogsértések vagy járdán való kerékpározás és motorozás miatt?

„A járőrszolgálatot teljesítők és a területfelelős közterület-felügyelők az év minden napján visszatérően ellenőrizték és ellenőrzik közterületeinket – arra azonban nincs lehetőségünk, hogy folyamatos, megszakítás nélküli jelenlétet biztosítsunk bármely városrészben.”

Nem kell megszakítás nélküli jelenlét. Elég lenne a semminél egy kicsit több. Ha az év minden napján visszatérnek és ellenőriznek, akkor egy beszakadt és balesetveszélyes aknatető nem virítana a járda közepén hetekig, és nem az önkormányzati képviselőnek kellene intézkednie. Ha sűrűbb lenne a jelenlét, talán feltűnne a járdán szabálytalanul kerékpározók tömege.

 

„ A szolgálati gépkocsikon elhelyezett sárga figyelmeztető jelzés azt a célt szolgálja, hogy bejelentés esetén az intézkedésre okot adó eseményhez a lehető legközelebb állhassanak meg munkatársaink – ha nincs más lehetőség, akkor például a járdán.”

Ehhez viszont nem elég a figyelmeztető jelzést felszerelni, azt adott szituációban használni is kell. Vagyis ha feláll a járdára, akkor be kell kapcsolni. Amennyiben a figyelmeztető jelzést nem működtetik, akkor az a szolgálati gépkocsi semmiben sem különbözik a forgalomban részt vevő vagy éppen parkoló többi gépjárműtől. A munkatársai a jelzést nem működtették, így szabálysértést követtek el.

„ Felügyelőink azonosítása mindenki számára rendkívül egyszerű, mivel egyenruhájuk felsőruházatán hordják névkitűzőjüket, és sorszámozott szolgálati jelvényüket. Így kérdezni sem kell, egyszerűen leolvasható a későbbi azonosítást lehetővé tevő minden lényeges adat.”

Köszönöm, de ezzel tisztában voltam eddig is.

Mit is írtam én?

„Aki a telefont felvette a napszaknak megfelelően köszönt, és intézkedést ígért. Bár nem mutatkozott be, és a nevét csak harmadszori rákérdezésre árulta el.”

Nos mivel nem video hívást kezdeményeztem, így elég nehéz lett volna elolvasnom a telefon vonal másik végén lévő munkatársa nevét vagy jelvényszámát.

„A kerületi rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet adatai szerint a Szabolcs utcában létesített Körzeti Megbízotti iroda átadása, illetve az utca egyes épületeivel kapcsolatos szanálás kétségtelenül javított a korábban kialakult helyzeten az elmúlt esztendőben. A kedvező tendenciát tovább erősítette a kerületi videokamerás térfelügyeleti rendszer fejlesztése, ami számottevően javította a Szabolcs utcával, a Dózsa György úttal, illetve tágabb környezetükkel kapcsolatos reagálás dinamizmusát, hatékonyságát.”

Mindig megmosolyogtat, ha valaki a Szabolcs utcai körzeti megbízotti irodára hivatkozik. Eleve hetente egy napon, kedden és összesen egy órára van nyitva. Már ha nyitva van egyáltalán. De inkább nincs.

IMG_20150504_193006

De ugye ehhez a közterület-felügyeletnek semmi köze sincs. De nem is kellene hivatkozni rá. A videokamerás térfigyelő rendszerről én is írtam. Itt van a házunkra felszerelve egy kamera. Ettől a kamerától tízméternyire szegik meg lassan két éve, naponta többször például az önkormányzat közterületi alkoholfogyasztásáról szóló rendeletét. Ettől a kamerától tízméternyire végzik el folyó dolgukat a nyílt utcán. Ettől a kamerától tízméternyire szemetelnek, rondítják el a közterületet. És még sorolhatnám. Tehát kamera az van. Már csak a dinamikus és hatékony reagálás, ami hiányzik.

„Bár Ön úgy véli, hogy lakókörnyezetének közrendje évek óta nem változott, ezt a rendelkezésünkre álló adatok nem erősítik meg.”

Ön az adatoknak hisz, én meg a mindennapi tapasztalatnak. Ugyan is önnel ellentétben én itt élek, és napról napra szembesülök azzal a „közrenddel”, ami ön szerint elfogadható.

A végére hagytam válaszának azt a részét, amin megdöbbentem. Többször is el kellett olvasnom, és még most sem tudom maga a téma, miként kapcsolódik az általam leírtakhoz.

„Talán kevesen tudják, hogy ebben a városrészben található a terület nagyságára vetítve a legtöbb hajléktalan ellátó intézmény Budapesten. A legújabb, ilyen célú intézményt, mely ellen hiába tiltakozott a XIII. Kerületi Önkormányzat, éppen a Szabolcs utcai egykori Állami Egészségügyi Központ területén nyitotta meg és működteti a Fővárosi Önkormányzat-, néhány száz méternyire attól a Dózsa György úti hajléktalan intézménytől (BMSZKI), ahová a főváros egész területéről szállítják a rendészeti szervek a szabálysértést elkövető hajléktalanokat. A sort a Lőportár utcai menekült családoknak átmeneti szállást biztosító Baptista Szeretetszolgálat által működtetett intézmény és a Vágány utcai a MÁV területén kialakított hajléktalan éjszakai szállás egészíti ki. Az írásában említett, közeli Hősök terétől néhány méterre, a Dózsa György út túloldalán szintén egy hajléktalanokat is ellátó intézmény található.
A felsorolt intézmények a város egész területéről vonzzák az ellátásukra szoruló, illetve intézkedéssel érintett hajléktalanokat. Ez jelentős megterhelést jelent a Lőportár dűlőre és az ott élő emberekre nézve, miközben a tudomány mai állása szerint rendészeti eszközökkel sehol sem sikerült még visszaszorítani sem a hajléktalanná válást, sem a hajléktalan életformához kapcsolódó, a tágabb közösséget joggal nyugtalanító járulékos szabálysértéseket és szabályszegéseket.”

Tisztában vagyok a kerület leterheltségével és azzal is, hogy az önkormányzat bőven kiveszi a részét a hajléktalan ellátásból.

De!

Én sehol egy szóval sem említettem hajléktalanokat. Szeretném jelezni, hogy a „tágabb közösséget joggal nyugtalanító járulékos szabálysértéseket és szabályszegéseket” zömmel a környéken lakók követik el. Sőt van olyan, aki a Mohács utcai lakásából jár ide minden nap a „haverokhoz”. Az, hogy még belekeveri a Baptista Szeretetszolgálat átmeneti, zömmel menekült családokat befogadó intézményét is, egy nonszensz.

Mindent megmagyarázni a hajléktalanokkal, és kijátszani a hajléktalan kártyát, felháborító és elfogadhatatlan. Arcpirító, hogy önmaguk tehetetlenségét a hajléktalanok, vagy a menekült családok mögé bújva próbálják leplezni. Válaszában ön nem csak az ön által vezetett szervezet képviseli, hanem a XIII. kerületi önkormányzatot is. Egy baloldali önkormányzatot, amelynek fő alappillérei a szolidaritás, a szociális gondoskodás. Éppen ezért felháborító minden bajok okozójaként a hajléktalanokat, vagy a menekült családokat megnevezni.

Ön reagálva bejegyzésemre írt egy hosszú választ, amiben minden benne van, csak egy valami nem. A legfontosabb. Ha csak annyit írt volna, hogy felhívja munkatársai figyelmét az általam leírt és képekkel dokumentált állapotokra, és megkéri, őket jobban figyeljenek, és intézkedjenek, bőven elég lett volna. Ehelyett írt a figyelmeztető jelzéstől a névkitűzőtől át a soha ki nem nyitó körzeti megbízott irodáig. Majd kijátszva a hajléktalan kártyát, megállapította, hogy szűkebb lakókörnyezetemben a közrend nagyon sokat javult. Én továbbra is jobban hiszek a saját szememnek.

Köszönöm a semmit!

Tisztelettel,

Benkovics József


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Angyalföld másodosztály.

Három évvel ezelőtt már írtam a XIII. kerület árnyékosabb részéről, mindezt megfűszerezve egy rövid kis videóval. Jelentem itt az angyalföldi Lőportárdűlőn semmi nem változott! Sőt! Megállt az idő. Mondhatnám minden a régi. Direkt nem készítettem videót, hisz ugyan azt felvehetném, mint 2012-ben.

De tegyük most félre a Szabolcs utcát, és fókuszáljunk a főútvonalra, a Dózsa György útra. Forgalmas kétszer két sávos, közösségi közlekedéssel (75,79 troli, 105 busz). Egy megállóra a Hősök-tere. Az utazó, ha nem ismeri a környéket, a Városliget irányából érkezve, egy teljesen más világba, más környezetbe csöppen. Egy lepusztult, lepattant környezetbe. Ide már nem jut, ha máshová nem, de legalább az oszlopokra virág. Ide nem jut rendszeres közterület takarítás. De ide nem jut az agyon sztárolt XIII. kerületi közterület-felügyeletből sem. És ezzel el is érkeztem mostani írásom fő témájához.

Mert van ám nekünk, pontosabban fogalmazva a XIII. kerületi Önkormányzatnak 2012 óta, saját szerve,  a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet néven. Sőt, ennek a szervezetnek 2013 óta van egy úgynevezett területfelelősi csoportja is. És miért írtam, hogy „nekünk, pontosabban…” ? Mert itt, szűkebb környezetünkben, ott ahol élünk, ebből semmit nem érzékelünk.  Mire is gondolok? Csak pár észrevétel:

Lassan két éve nyílt a házunk aljában egy kis közért.  Eleinte nagyon tetszett, mert bizony az egész környék ebből a szempontból maximálisan ellátatlan. Viszont a közérttel egy időben megjelentek azok az alakok is, akik úgy gondolják sokkal jobb és egyszerűbb a közértben vett piát rögtön helyben elfogyasztani. De nem csak bedobják a felest, és már mennek is. Nem. Ráérősen ücsörögnek a kapu előtti vagy a kapu melletti lépcsőkön, és hozzák az újabb köröket. Mint egy kerthelyiségben. Azon kívül, hogy piszok ronda látvány a Hősök terétől párszáz méternyire a főútvonal mellet üldögélő részegek látványa, közvetlenül a trolibusz megállójában, van más baj is velük. Minden dobozt, flakont, üveget, amiből megisszák a nedűt, szétdobálnak. Cigarettacsikkek, mindenféle papír szemét tömkelege. A kisdolgukat simán elvégzik a kapunkban, vagy attól egy-két méternyire. Bár van, amelyik a nap végére maga alá csinál, és onnan folyik ki az ájer. És természetesen rendszeresen összehányják a járdát, a kapubejárót. Az a lakó, aki nem játszott ugróiskolát kiskorában könnyen bajba kerülhet, mert bizony legtöbbször csak úgy lehet megközelíteni a kapubejáratot. Hangoskodnak, ordibálnak. És mindezt már nyitáskor, reggel hatkor kezdik, és egész napos a buli, vagy váltják egymást. Az utánpótlás folyamatos.

Érdekességnek még megjegyezném, ha a közérttel szomszédos önkormányzati üzlethelyiséget bérbe szeretném venni, ott én nem árulhatnék palackozott szeszesitalt, mert arra nem ad engedélyt az önkormányzat. Mert állítólag sok panasz volt a kerület más részein a fent leírtak miatt. De akkor kérdezem, a magántulajdonú üzleteket és annak környezetét miért nem ellenőrzi senki?

Az alábbi kép galéria úgy gondolom, elég jól bemutatja, mire gondolok:

XIII. Dózsa György út 126
« A 12 »

És, hogy jön ide a közterület-felügyelet? Van egy érvényben lévő rendelet a közterületi alkoholfogyasztásról. Van rendelet az együttélés szabályairól. Van rendelet a köztisztaságról. És van egy térfigyelő kamera felszerelve mindezen történések helyszínétől tíz(!) méternyire.

Mert mis is lenne a kerületi közterület-felügyelő feladata? Többek közt az alábbiak:

– a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabályok által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása,

– közreműködés a közrend, a közbiztonság védelmében,

– közreműködés a főváros köztisztaságáról szóló önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó jogsértések megelőzésében,

– a dohányzási tilalomra vonatkozó jogszabályi rendelkezések ellenőrzése, szankcionálása, (BKK megálló)

Na, ez az, amiből itt nálunk semmi nem valósul meg.

Én itt csak akkor látok közterület-felügyelőt, ha van valami dolguk a kerületi rendőrkapitányságon. Akkor gyorsan azért körülnéznek, ha van szabálytalanul parkoló autó, azt gyorsan megbüntetik (mondjuk abból sem mindet…), és már mennek is tovább. Mintha csak ez lenne egyedül a feladatuk.

Bizony, nem csak az autósok vegzálása lenne a fő feladat. De ugye, az a legkönnyebb.

Két hete, hétvégén annyira elegem lett az egészből, bár még soha nem csináltam ilyet, de felhívtam a közterület-felügyelet számát, és bejelentettem az éppen aktuális eseményeket. Italozás, ordibálás, szemetelés, kapuba vizelés. Gondoltam, ha már ők nem látják a tíz méterre lévő kamerán, jelzem én nekik. Aki a telefont felvette a napszaknak megfelelően köszönt, és intézkedést ígért. Bár nem mutatkozott be, és a nevét csak harmadszori rákérdezésre árulta el. Úgy tíz perc elteltével meg is jelent két közterület-felügyelő. Intézkedés gyanánt azt találták mondani a kedves jóembereknek, akik közül az egyik már annyira részeg volt, hogy maga alá vizelt, hogy ne hangoskodjanak, mert szólt egy lakó. Úgy éreztem nem igazán sikerült megfogniuk a lényeget, így gondoltam odamegyek hozzájuk. Mire odaértem, az egyik már a kocsiban ült, ami megjegyzem egy szép új terepjáró volt, szép fényhíddal, a másik meg éppen telefonált. A kocsijuk mindkét első kerékkel a járdán parkolt, amiért ugye ők rögtön kinyomnak egy tízezres bírságot. De úgy látszik, nekik szabad.  Bemutatkoztam és mondtam én hívtam őket. Kértem, hogy legyenek szívesek intézkedni. Erre azt a kérdést tette fel nekem az idősebb közterület-felügyelő: „én most mit csináljak velük?”

Hát….

Ha ennyire nincsenek tisztában azzal, hogy mi a feladatuk és mi a jogkörük, akkor ennek így semmi értelme.

Szintén a kamerával belátható terület másik problémája, a járdán való kerékpározás, és motorozás. A Dózsa György út páros oldalán, a Vágány utca és a Szabolcs utca között rendszeresen motoroznak a Vágány utcában található pizzéria motoros futárjai. Nem egyszer fordult elő, hogy a kapuból kilépve épp hogy sikerült egy gázolást elkerülni. A Dózsa György út páratlan oldalán, a Vágány utca és a Lehel út közötti szakasz pedig a kerékpárosok „birodalma”. Azon oldalon sokkal keskenyebb a járda, van egy BKV megálló is. Mégis napi szinten több mint száz kerékpáros nem kis sebességgel szlalomozik a járókelők, vagy a buszra várók között. Annak, aki a Szabolcs utcából lép ki, érdemes előbb kikukucskálnia, ha nem akar egy bicikligázolás áldozatává válni. Nem mai probléma ez, többször jeleztük, és ugye van egy kamera is. Nem azt mondom, hogy álljanak ki és büntessenek. De ha egy ideig csak napi háromszor tíz percre megjelennének, és figyelmeztetnének minden kerékpárost, lehet élhetőbb lenne a gyalogosok számára is a hely.

Persze ehhez az kellene, ha saját maguktól felismernék a problémákat, és igyekeznének megoldani őket. Hiszen felszereltek ide immár több mint két éve egy kamerát. De ha már nem is a kamera képét vennék alapul, és ha sűrűbben, nyitott szemmel járnának a környéken, talán rájönnének, mis is lenne a feladatuk. Ja, hogy ehhez néha erre is kellene járni?

Nem véletlenül említettem meg írásom elején a területfelelősi csoportot. A járdán egy hetek óta beszakadt aknatető az nem tűnik fel a területfelelősnek? Miért kell több hét után az önkormányzati képviselőnek lefényképezni és neki intézkedni? Ez nem a területfelelős egyik feladata lenne?

Érdekes módon, ha a kerület más részén van dolgom, ott mindig látok közterület-felügyelőt. Ja, hogy az Újlipótváros, meg Gyöngyösi sétány?

Úgy látszik, nekünk nem jár ez a „szolgáltatás”, a védelem. Itt nincsenek virágágyások, amit őrizni kell. Ezek szerint a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyeletének az itt élő emberek nem érnek annyit, mint újlipótvárosi társaik.

Joggal mondhatom azt, itt a „végeken” minket másodosztályú állampolgárként kezelnek.

Holnap közérdekű adatigényléssel fordulok a kerületi közterület-felügyelethez, melyben megkérdezem, az utóbbi egy évben hány alkalommal intézkedtek, nem közlekedési szabálysértés ügyében a Lőportárdűlő területén.

Folyt.köv……

 


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , , , , , , , , | 3 hozzászólás

Önkormányzati Rendészek (Közterület-felügyelők) ismét akcióban.

Tegnap került fel a Facebookra az alábbi felvétel, amin ismét egy „szakszerű” intézkedést láthatunk egy állítólagos bliccelővel szemben, az Önkormányzati Rendészet, vagy ha úgy tetszik a Közterület-felügyelők részéről.  Tényleg normális dolog felpasszírozni a falra azt a jóembert?

A mai napon pedig lehettek volna egy kicsit rugalmasabbak a városligetnél, a jó időre, a majálisra és nagy forgalomra való tekintettel. De az embernek az az érzése támadt, szinte már alig várták, hogy több autóval lecsapjanak a csúnya szabálytalankodókra.

Május 1-én sem állhat meg a munka.
« A 9 »

 


Kategória: Ahol élünk, Legalja | Címke: , , , , , , | Hozzászólás most!

Az Élet menete. 2015 Budapest. Kép galéria.

Idén is hatalmas, több ezres tömeg vett részt a vészkorszak áldozataira emlékező Élet menetén. A menet a Dohány utcai zsinagógától a Városligethez vonult.

A képre kattintva galéria nyílik.

 

IMG_7270
« A 99 »

Kategória: Ahol élünk, Poli | Címke: , , , | Hozzászólás most!

QuaestOrbán. Tüntetett az ellenzék. Kép galéria.

Ellenzéki pártok (kivéve Jobbik) tüntetése a Quaestor károsultakért és az Orbán kormány ellen.

A képre kattintva galéria nyílik.

IMG_7158
« A 102 »

 

 

 


Kategória: Poli | Címke: , , , , , , , | Hozzászólás most!

Ünnepi és emelkedett hangulatban dulakodtak a Múzeum körúton.

Úgy tűnik a 2002-ben kiásott árkok betemetése még várat magára. Jó lenne már egyszer balhé nélkül ünnepelni.

Videó az eseményekről: itt

« A 7 »

 


Kategória: Ahol élünk, Poli | Címke: , , | Hozzászólás most!

A 13. kerületi DK kimaxolta a bunkóságot.

Tegnap rendezték a XIII. Kerületi Önkormányzat szokásos március 15-i megemlékezését a Vígszínház előtti Petőfi szobornál. Koszorút helyeztek el a szobornál a kerületi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a civil szervezetek, a pártok, a kerületi intézmények képviselői. Csak egy csapat volt, akik cuki kis pártzászlócskákkal vettek részt az ünnepségen, a Demokratikus Koalíció 13. kerületi szervezetének tagjai.

10455692_763806990375450_5163875661624438656_n

Eleve nem tudom, mit keresnek pártzászlók egy a nemzeti ünnepünk alkalmából tartott megemlékezésen. Minden esetre a DK bukott önkormányzati jelöltjein, és párttársain kívül, más pártoknak meg sem fordult a fejébe, hogy egy ünnepi megemlékezést öncélú reklámra, politikai haszonszerzésre próbáljon meg átváltani.

De nem csak lobogtatták a Dk-s zászlócskákat, hanem túllépve a jó ízlés határán, a koszorúk, virágok mellé tűzdelték azokat.

1623678_763914447031371_7580437609830580187_n

10995566_10200272968544812_5252868920127495470_n

Ha az egyik fő zászlócska lobogtató, a képviselőjelölt Buriánné, ezt a fajta bunkó trollkodást, amit csináltak megvizsgálná ( nem „gazdaságtartalmilag”) a „közösségre gyakorolt hatásai” szerint , rögtön rájönne, miért kapott 1954 szavazatból csak 198-at. Rögtön kiderülne az is, hogy ez a bagázs miért égett le olyan csúfosan az önkormányzati választásokon.

Ahogy a DK hoppmestere, Gréczy Zsolt mondaná: „hát így…”


Kategória: Ahol élünk, Legalja | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

A nemzetközi nőnap alkalmából Lovas Zoltán köszönti a hölgyeket.

A közelgő nőnap alkalmából Lovas DEKA Zoltán tanúbizonyságot tett, mennyire tiszteli a nőket:

1

Ekkora taplósághoz nem is írnék véleményt. Inkább álljon itt egy hozzászólás :

” a baloldali politikai közbeszédben elharapózó gyűlölködés , kocsmaszintű kritika nem teszi vonzóvá sokak számára az ellenzéki blokkot. Akik utálják az Orbán-érát, azok azt a stílust is elítélik, amit az ő megíró emberkéik képviselnek. Igényesebbnek kéne lenni… nem szívesen azonosul olyan mentalitással az ember amit elutasít a másik politikai szereplőnél”

Azt pedig mindenki döntse el szabadon, hogy Lovas egy européer vagy csak egy frusztrált bunkó.


Kategória: Legalja | Címke: , , , | Hozzászólás most!

„Szerintünk Orbán nem geci.” Üdvözlet a közmédia új arcainak!

„Szerintünk Orbán nem geci.”  Ezzel a mondattal búcsúzott a Célpont stábja.

Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Simicska Lajos közel húsz nappal ezelőtt nyilatkozta ennek ellenkezőjét, felmerül a kérdés: eddig tartott eldönteni, hogy Orbán nem geci? Vagy csak mostanra sikerült kikövezni azt az utat, ami a közmédiába vagy az Echo Tv-be vezet?

Egy igazi oknyomozó újságírót miért zavarja az, hogy mi a tulajdonos véleménye Orbán Viktorról? Ha esetleg befolyásolni akarták őket, akkor miért nem állnak ki és mondják el? Ehelyett búcsú gyanánt benyalnak a meleg szarig Orbánnak. Nem kicsit, nagyon. Szinte látni, hogy nyalás közben még finoman morzsolgatják a zacsit is.

Ezek nem oknyomozó újságírók. Ezek propagandisták. Trafikot és földet nekik!


Kategória: Ahol élünk, Legalja | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Iratok a múltból

Ha bolhapiac környékén jár az ember (nem bent a piacon!) nagyon érdekes dolgokat lehet vásárolni, szinte gombokért, az utcán áruló polgártársaktól. Régi fényképeket, képeslapokat, különböző iratokat. Ezeket nézegetve feltárul előttünk a múlt egy kis szelete. Nem kimondottan az iratokban szereplő név, személy a fontos. Érdekes lehet az is, hogy száz évvel, vagy évtizedekkel ezelőtt, milyen hivatalos iratok voltak forgalomban.

Itt van rögtön egy keresztlevél 1913-ból:

kereszt 001

Egy elemi népiskolai bizonyítvány, miszerint tulajdonosa Krivián József , elvégezte az elemi népiskola ötödik osztályát, dicséretes magaviselettel és szorgalommal:

ekemi1 001

elemi2 001

 

 

Hősünk nem sokkal később szakmát is szerez:

biz1 001

Még tanuló évei alatt, “a stabil gőzkazánok kezelésére jogérvényesen képesített” személyé válik:

biz2 001

Később egy gázmotorkezelő tanfolyamot is elvégzett:

biz3 001

Egy 1940-ben kiállított születési anyakönyvi kivonat másolatból megtudhatjuk, hogy nevét 1934-ben Kriviánból Kérészire változtatta:

szül1 001

 

Kérészi József úr és neje Singer varrógépet  vásárolt, részletre:

singer1 001

 

singer2 001

 

singer3 001

 

Fiuk az 1937-ben született Kérészi András, Masopust Péter zeneiskolájába járt, hegedű szakra:

biz4 001

biz5 001

Ennyi találtatott Kérészi (Krivián) Józsefről és családjáról a budapesti bolhapiacok zegzugos útvesztőjében.

Végül  egy 1939-ben kiállított útlevél, ami egy évig volt érvényes, de végül is a bejegyzések, pontosabban a bejegyzések hiánya miatt, úgy tűnik, soha sem használták:

útlevél 001

útlevél 002

 

Ez is a múlt egy szelete, gyakorlatilag a szemétből túrva.

 

 


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , , , , | 1 hozzászólás

Képek a múltból

Ha bolhapiac környékén jár az ember (nem bent a piacon!) nagyon érdekes dolgokat lehet vásárolni, szinte gombokért, az utcán áruló polgártársaktól. Régi fényképeket, képeslapokat, különböző iratokat. Ezeket nézegetve feltárul előttünk a múlt egy kis szelete.

régi1 001régi1_b 001

rr1 001

rr2 001

rr3 001

rr4 001

rr5 001

rr6 001

rr7 001

rr8 001

 

 

Az alábbi fotó Ábrahám István udvari fényképész műtermében készült 1933-ban, és akkor Miskolc még Miskolcz volt.

rr9 001

rr9_b 001

 

 

 

 

 

Ez a kép kicsivel több mint száz éves.

rr10 001rr10_b 001

 

 

 

 

Ezen ugyan nincs dátum, de a kidolgozása alapján hasonló korú lehet mint a fenti.

rr11 001rr11_b 001

Az alábbi képeslapot Zalánfi(y) Aladár orgonaművész küldte a szintén orgonaművész Karácsonyi Istvánnak a lipcsei zenekonzervatóriumból. A képeslapon Zalánfi tanára Karl Straube látható a konzervatórium orgonájánál.

rr12 001

rr12_b 001

 

Ha tettszettek a képek, oszd meg cikkünket!


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Miért nem bízok a rendőrségben?

December 13-án ezt posztoltam a Facebookon:

„Micsoda véglények azok, akik eleve úgy indulnak „szórakozni”, hogy mindegyiküknél kés van, és a viperánál egy kicsivel keményebb, fém csattal kombinált vascső. És természetesen bandába verődve, tízen, mert ugye csak úgy erősek. És portyáznak, keresik a balhét. Múlt éjjel ezek a patkányok megtalálták a fiamat, a barátját és a velük lévő két lányt. Nem egy eldugott helyen. Nem. A Deák téren. Akárhogy szerettek volna, nem tudtak kitérni előlük. Jött a szokásos kötözködés, a lökdösődés, villantak a kések, amik elől még sikerült kitérni (hála a küzdősportnak) de győzött a túlerő, és lendült a vascső. Sunyin, takarásból. Majd a földön lévő, már eszméletlen ellenfél megrugdosása. Az eredmény darabos arccsonttörés, amit operálni kell, egy szem, ami ha szerencsénk van nem károsodott maradandóan. És nem, nem svéd turisták voltak. Lehet szörnyülködni, megsértődni és rasszistázni, de akkor is leírom. Roma, vagy ha úgy tetszik cigány fiatalok szórakoztak így, tízen, tegnap éjszaka. És még mi érezhetjük magunkat szerencsésnek, mert nem sikerült a szurkálás, és az a bizonyos vascsöves ütés nem feljebb, mondjuk halántékra ment. Mindez a belvárosban, a Deák téren. Mert ugye „két hét alatt rendet teszünk”.
Köszönet és örök hála a helyszínre kiérkező eset kocsi személyzetének, a szakszerű ellátásért!”

Most december 30. van. Nézzük mi történt az elmúlt 17 napban. A fiamat megoperálták. De mivel az arccsontja annyira darabosra tört, a műtét nem sikerült százszázalékosan. Január elején dől majd el, szükséges-e (egyáltalán lehetséges-e) további operáció, vagy marad ez az állapot. A szeme, hála istennek, megúszta a kalandot.

És mit tett ez idő alatt a nagyszerű rendőrségünk? Semmit. Még odáig sem jutottak el, hogy a sértetteket meghallgassák. Mert ugye legalább az ő adataik rendelkezésre állnak, talán nem lett volna nagy nehézség felkeresni, vagy beidézni őket. Feleségem még karácsony előtt bement az V. kerületi kapitányságra érdeklődni, és beszélt egy nyomozóval, aki az üggyel foglalkozik. Drága rendőrünk kifejtette, hogy a helyszínen intézkedő rendőrök jelentése nem ér egy kalap szart sem, nincs min elindulni (!).  Az asszony még bepróbálkozott olyannal, hogy az esemény közvetlen szomszédságában fenyőfaárusok vannak kitelepülve, és a fákat őrző éjjeliőr látta az egészet, mert mesélt róla az eladóknak. Talán érdemes lenne meghallgatni. Erre az volt a válasz, adja meg az asszony az árusok vagy az éjjeliőr elérhetőségét. Mert olyan messze van a Deák tér a Szalay utcától, a kedves nyomozó úr csak nagy nehézségek árán tudna oda eljutni. Hát bazdmeg ne is gyere ki a meleg irodából, majd mi nyomozunk helyetted!

Ebből sem lesz már elfogás, az tuti. Mondjuk, azt még el tudom képzelni (nem akarok ötleteket adni!), hogy mivel a fiamék adatai ugye megvannak, majd őket megrángatják garázdaság miatt, és akkor sikeresen le lehet zárni az ügyet.

És ráadásnak három, közvetlen minket érintő story az elmúlt három évből, ami szintén inkább bizalomvesztést generált a rendőrséggel szemben.

A szomszéd házban két tolvaj/betörő járt. A zsákmányt megszerezve, létra segítségével egy, a két ház udvarát elválasztó magas kőfal átmászásával, a mi házunkon keresztül szerettek volna távozni.  Későbbi sajnálatomra, épp összefutottam velük. Az egyik már lent volt a mi udvarunkon, a másik még félig a létrán, jól megpakolva a szajréval. Én hülye meg beavatkoztam. Az amelyik már lent volt, elszaladt, a másikat lesegítettem, hisz nagyon fel volt pakolva, majd megkértem maradjon velem, míg a hivatalos szervek megérkeznek. Hívtam a rendőrséget, vázoltam a helyzetet, azt mondta a diszpécser küldi a járőrt. Eltelt vagy tíz perc, egyszer csak megcsörrent a telefonom. A vonal másik végén már nem emlékszem a nevére, valamilyen főtörzs volt, és az iránt érdeklődött, tényleg visszatartom-e az elkövetőt? Mert ha igen akkor nagyon sietnek (tíz perc eltelte után!), egyébként meg nem jönnek szirénázva. Miután tisztáztuk a helyzetet, valóban sietve megérkeztek. Amíg rájuk várakoztunk, beszélgettem a kedves falmászó emberrel, csak hogy addig is oldjam a feszültséget. Elmesélte, hogy ki volt a társa, hogy hol laknak, és kiderült az is, nem kenyérre kellett a pénz. Ezeket az információkat tovább adtam a helyszínre érkező rendőröknek is. Eltelt vagy két hónap mire idézést kaptam, menjek tanúskodni a rendőrségre az üggyel kapcsolatban. Természetesen állampolgári kötelezettségemnek eleget téve megjelentem az adott időpontban. Jegyzőkönyvbe vették az egészet. Már majdnem indultam, amikor csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem az előadó hölgyet, hol tart az ügy? Elmondta, hogy az emberke nem mond nekik semmit, nem tudják ki volt a társa, és hogy hol lakik. ??? Megosztottam vele is azokat az infókat, amiket a helyszínen intézkedő kollegájával, és amik mint kiderült, nem kerültek bele a jelentésbe.  Az általam megadott adatok alapján sikeresen elkapták.

 

A házunknak két udvara van. A szomszéd udvari lakó úgy gondolta felújítja a külső vakolatot. Profi módon, szépen felállványozta az adott területet. Valaki viszont úgy gondolta, sokkal jobb helye lenne ennek az állványnak a méhbe, és szépen lebontotta egy részét. Épp cipekedett kifelé, amikor összefutott a feleségemmel, aki elraktározta a látott infókat. Nem gondolt semmi rosszra. Majd este jött a tulaj, nem láttunk-e valakit vagy valami gyanúsat? Innen már ment minden a maga útján. Rendőrség, tanúskodás. A feleségem nyomatékosan kérte, adatait mindenképpen kezeljék zártan, mivel az elkövető a szomszédos, nem éppen finom és elegáns környékről való. Ehhez elég, ha csak annyit írok: Angyalföld, Szabolcs utca. Majd jött a bírósági tárgyalás, ahol tanúskodnia kellett. Amikor belépett a tárgyalóterembe, az ereibe megfagyott a vér. Ugyanis a teremben ott ült a fél Szabolcs utca. Hát ennyire sikerült az adatok zárt kezelése.

Találtunk az utcán egy személyi igazolványt. Mivel a kerületi kapitányság mintegy száz méterre található, gondoltuk a legegyszerűbb ott leadni. Az ügyeletes tiszt viszonylag hisztisen kifejtette, sokkal jobb lett volna bedobni egy postaládába. Mert most ezzel egy csomó papírmunka és macera van.

A saját tapasztalatokon kívül mit látunk? Abban profik, hogy az autósokat (na, azok közül sem mindet ugye) és a hajléktalanokat vegzálják. Az utcán látható állomány nagy része tejfölös szájú gyerek, akik képtelenek megfelelően intézkedni. Az öregebbek jó része, tisztelet a kivételnek, korrupt. Lásd Vizoviczki ügy.

Arra viszont büszkék, és kirakják fotóval a police.hu-ra, hogy fogtak egy fa tolvajt, aki kerékpáron tolta a mintegy tízkilónyi lehullott faágat.

Mindezek után, miért is kellene nekem bíznom a rendőrségben?


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Ki is az a (dr) Rényi Gábor?

A Demokratikus Koalíció XIII. kerületi kampányfőnöke továbbra sem tud belenyugodni abba az óriási „zakóba”, amit az önkormányzati választások után „felvehetett”. Az általa vezetett negatív, hazugságokkal teli, gusztustalan kampány a visszafelé sült el, és megsemmisítő vereséget szenvedtek Hiába próbálták, és próbálják azóta is ezt ilyen-olyan indokokkal szépíteni.

Dr. Rényi Gábor (kampányfőnök) nem adja fel. Folyamatosan támadja a kerület vezetését és a nagy többség által megválasztott képviselőket. Most épp a Kocsis Csaba által vezetett „Tutaj Projekt” néven futó „népi kezdeményezés” mellett agitál óriási vehemenciával. Maga a Tutaj Projekt egy későbbi írás témája lesz. De, hogy lássuk mennyire komoly ez a dolog, két hozzászólás erejéig mégis térjünk ki rá. Az egyik Szegvári Katalin „sajtómunkás” hozzászólása:

rényi2

A másik hozzászólás pontosan arra világít rá, hogyan és milyen módon gyűjtenek aláírásokat a Rényi féle csipet-csapat tagjai:

rényi3

Ez a fajta aláírásgyűjtés az önkormányzati választáson is így zajlott a Rényi Gábor által vezetett csapatnál. Csak akkor az volt a szöveg, hogy: „Dr. Tóth Józsefet támogatjuk”.  A tájékozatlan választónak fel sem tűnt, hogy nem írattak alá vele Dr. Tóth Józsefet ajánló ívet, csak a DK jelöltjét. Hát ez is a Rényi féle „gerincesség” egyik bizonyítéka.

De ki is ez a Dr. Rényi Gábor?

Egyesek (de főleg saját maga) szerint egy sikeres üzletember. Hmmm… Valóban?

Kezdjük 1983-nál, amikor is Rényi sikeres üzleti pályafutása kezdődött. Önmaga is nagyon büszkén vallja a Facebookon egy kommenteben: „nekem már 1983-ban saját vállalkozásom volt, abból éltem”. Hogy 83 előtt hol volt, mit csinált azt eddig jótékony homály fedi, bár vannak erről is információk, de amíg ez nem bizonyítható, addig marad a pletyka szintjén, és nem foglakozom vele. De térjünk vissza 1983-ra. Az 1983-ban még csak 33 éves Rényi Gábornak közel száz szövetkezettől, állami vállalattól, pénzintézettől összesen 125 millió forintot sikerült „összeszednie” a vállalatalapításhoz.  Külön kormányengedéllyel részvénytársaságot gründolhattak, ami évekig az egyetlen „valódi” magyar rt.-ként szerepelt a hazai és a nemzetközi üzleti életben.  Egész pontosan  4 bank és 93 vállalat összefogásával alapították, s ilyen cégformában sajátos módon az 1870-es kereskedelmi törvény alapján kapott működési engedélyt. Aki ismeri az 1983-as politikai állapotokat, az most gondolom, kikerekedett szemekkel csodálkozik, és azt kérdezi: Ez most, így hogy?

A megfejtésre rögtön rájövünk, ha egy kicsit körülnézünk Rényi felmenői között. Rényi Gábor édesapja Rényi Péter hithű kommunista, a kommunista rendszer alázatos kiszolgálója. 1956-tól 1988-as nyugdíjazásáig a Népszabadság főszerkesztő-helyettese volt. A visszaemlékezések szerint az „örökös második ember” az előző rendszer pártlapjának valódi vezetője volt, a szerkesztőség élére parkoltatott pártfunkcionáriusok helyett ő határozta meg a lap irányultságát és káderpolitikáját.  1980–1988 között az MSZMP KB tagja volt.  Ilyen pedigrével mennyire hihető, hogy a bankok és az állami vállalatok csak azért adtak pénzt a vállalatalapításra, illetve a kormány azért engedélyezte a részvénytársaságot, mert Rényi Gábor 33 évesen egy világhírű, és sikeres gazdasági szakember volt, akiben óriási fantáziát láttak? Ennek eldöntését a kedves olvasóra bízom.

Az így alapított részvénytáraság a Novotrade Rt. volt. Az első évek sikerességét nem volt nehéz magalapozni, hiszen kezdetben számítástechnikai hardverek és szoftverek importjával és kizárólagos belföldi forgalmazásával foglalkozott, köztük Commodore 64-es számítógépekkel. Tetszenek érteni? Egy olyan, addig mindenkinek tiltott, COCOM-listán szereplő terméket forgalmazhattak, amit rajtuk kívül senki más. Természetesen a „Párt” jóváhagyásával. hála apukának. Hát így nem nehéz sikeresnek lenni, ugye?

„A cég növekedése elképesztően gyors – és majd- ennyire szervezetlen – volt. A dinamikus terjeszkedéshez olcsónak hitt hiteleket vettek fel – a kilencvenes évek elejéig összesen 2,7 milliárd forintnyi hitelt és szállítói tartozást fizettek vissza – és szinte bármilyen, nyereségesnek remélt üzletbe belevágtak. 1990 előtt több mint 70 társaságban bírtak jelentős tőkebefektetéssel. Súlyos piaci csapások, akárcsak a hasonló gyorsasággal fejlődő iroda- vagy számítástechnikai cégeket, a Novotrade-et is érték 1988 után, amikor az addig elszigetelt, zárt magyar piac megnyílt az iparág valódi óriásai előtt. Ugyanekkorra esett a kamatszint jelentős emelkedése, így 1990-ben már a teljes árbevétel közel tizedét, 400 millió forintot kellett a kamatok törlesztésére költeni.”

Vagyis, ahogy lazultak az állampárti szabályok, és mások is üzletelhettek, az addig sikeres üzletember által vezetett cég összeesett.  És ettől kezdve már csak a lejtmenet jött. Bizony, kellemetlen is az, hogy sem apuka, sem a párt már nem áll a cég mögött, és meg kell birkózni a betevőért, igazi piaci viszonyok között.

„1990-ben újabb „elsőséget” mutathatott fel: a Novotrade lett az első kelet-európai tőzsdei papír. Előbb még csupán Bécsben, de 1991 áprilisától már a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában is szerepelt a részvény.
A rendszerváltás nehézségeket és lehetőségek sorát hozta a cégnek, amely a folyamatos profilbővítés, illetve -váltás során egyfajta holdingként mindenbe belevágott. Hol játékok (például Matchboxok), hol hangszerek (Roland), hol textiláruk (Fruit of the Loom) kereskedelme, hol nyomdai és/vagy kiadói tevékenység bukkant fel a legfőbb profilok között, de a Novotrade üzemeltette az egykori Dixie Chicken gyorsétterem-láncot is. Volt, amikor a gépkocsi-értékesítés – a Peugeot és a Nissan márka járműveinek – hazai forgalmazása lett a fő üzlet. Utóbbi, sikeresen kezdődő kapcsolatból amúgy pereskedés lett, és a bíróság a Novotrade-nek végül 5 millió dollár kártérítést ítélt meg a japán gyártótól.”

De az üzlet már nem dübörgött. Ekkor jött egy kis tiltott értékpapír kereskedelem.

„A Novotrade-részvények 1990 októberében még névértékük 905 százalékán keltek el, a cég közismertté vált nehézségei nyomán az ár két évvel később már a névérték alatt volt. Egy évvel később pedig alig lehetett a névérték felénél többet kapni e papírokért, noha 1993 első felében már több, a válságmenedzselés sikerességére utaló bejelentést is tett a cég vezetése. Többek közt a papír jellemzően kis forgalmával, alacsony likviditásával is magyarázható, hogy az árak tavaly őszig csak jelentős késéssel reagáltak a holding teljesítményéről érkező hírekre. A múlt év vége azonban a Novotrade kistulajdonosainak legmerészebb álmát is felülmúlta, a szeptember 6-i 600 forintos ár napról napra emelkedve 900, 1000, 1200, majd 1360 forintra kúszott fel, és a hónap végén már 1915 forintot ért a részvény. A cég vezetése szeptember 25-én még nem talált magyarázatot a 300 százalék fölötti áremelkedésre, október elején viszont kiderült: a Novotrade-részvényt bevezetik a stuttgarti telefonkereskedelembe. Az ár ezt követően ismét – lényegében megmagyarázhatatlanul – megduplázódott, majd jött a bejelentés, hogy a papírt bevezetik a müncheni kereskedelembe, illetve a cég alaptőke-emelést hajt végre 4500 forintos árfolyamon. Végül néhány kötés erejéig egészen 6600 forintig növekedett az ár.

Mindez már az elnézőségéről híres értékpapír felügyeletnek is sok volt, és saját kezdeményezésre vizsgálatot indított. Mintegy 20, a Novotrade kereskedelemben szerepet játszó brókercégtől bekért adatok alapján próbálták kideríteni, kik mozgathatták talán tudatosan az árakat, kik rendelkezhettek csak szűk körben ismert információkkal, és kik voltak a „követők”, akik egyszerűen ráéreztek az üzleti lehetőségre. A pénzszűke és jogszabályi hiányosságok sújtotta felügyeletnek kivételesen szerencséje volt – az emelkedő árakon elsők közt megbízásokat adó egyik személy, Jákó Béla sorozatosan nem vette át a neki küldött leveleket, amiben kérték, jöjjön be az ÁÉTF-re nyilatkozni befektetéseiről, tanácsadóiról. (Természetesen sem a megjelenésre, sem a kérdőív kitöltésére nem kötelezhető a befektető, mindez csak felügyeleti kérés). Végül a vizsgálat vezetői személyes kézbesítésre szánták rá magukat, és a megadott címen vették csak észre, hogy Jákó Béla szomszédja, az ikerház másik felének tulajdonosa Rényi Gábor, a Novotrade vezetője.”

A felügyelet vizsgálódása nyomán 1994 májusában büntetőeljárás kezdődött. A vádlottak azt bizonygatták, hogy a tízéves szomszédi és üzlettársi múlt ellenére nem történt bennfentes információk átadása, és Jákó azért halmozott fel Novotrade-papírokat, kölcsönt is felvéve, mert bízott az őszi tőzsdei fellendülésben és Rényi erőfeszítéseiben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon mégis bűnösnek találta Rényit és Jákót, s a fellebbezések után másodfokon a Fővárosi Bíróság is elmarasztalta őket, igaz, mérsékelte a büntetést. Végül hat hónap felfüggesztett fogházi elzárás és 1,8 millió forintos pénzmellékbüntetés lett az ítélet, ugyanakkor az érintetteket mentesítették a büntetett előélet jogi következményei alól. Rényi Gábort első fokon még felbujtóként, másodfokon bűnsegédként nevesítették.

Innen már csak lefelé vezet az út. A sikeres üzletember még az elsők között belevágott az úgynevezett „B” részvényeket, az értéktőzsdére dobó cég vezetésébe.  A „B” részvényt kibocsájtó cégekről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy effektív termelés, értékteremtés, forgalom nincs. Mint ahogy, gyakorlatilag alkalmazottak sincsenek. Van viszont igazgatótanács, elnökkel, tagokkal. És vannak szép ígéretek a kisbefektetőknek. A lényeg, hogy vegyék a részvényeket, lehetőleg minél többen. És vették is a szerencsétlenek. Hiszen sokuknak Rényi egy igazi ikon volt, egy gazdasági zseni. Ők csak azt látták, hogy kitalálta a Novotradet, de azt nem, hogy mindez, hogy jöhetett létre. Az ő szemükben Rényi egy gazdasági zseni volt.  Ez volt a nagy napelem gyártó blöff.

A Genesis Energy NyRt. a Novotrade Rt. átalakulásával jött létre 2006-ban. A korábban szoftverfejlesztéssel és elektronikus könyvkereskedéssel is foglalkozó Novotrade egy nemzetközi napelem-gyártó konszern létrehozásának céljával stratégiai partnerségre lépett a Genesis Technology Fund-dal, felvéve annak nevét is. A projekt célja egy olyan multinacionális cég felépítése, amely néhány éven belül az új generációs vékonyfilm-technológiával készülő napelemek nagyipari gyártása révén vezető szereplővé válhat a napelempiacon. Ennek érdekében egy kapavágás sem történt.

De volt országos roadshow. Szó szerint. Ezek alkalmával Rényi és a többi igazgatósági tag előadásokat tartottak, beszámoltak arról, hogy épp hol tart a projekt, ezzel is megnyugtatva a kisbefektetőket, illetve újakat próbáltak toborozni.

Persze egy idő után a helyzet tarthatatlan volt. Hisz kiderült a napelem gyártásból semmi sem lesz, de Rényiék még szerettek volna egy kis pénzt szakítani. Ennek érdekében, és a kisbefektetőket is megnyugtatandó, összeolvadtak egy bányászati jogokat (mást, semmit) tulajdonló céggel. Ebből a fúzióból lett a mai napig is létező HUN MINING NyRT.  A Genesis kisrészvényesek, Hun Mining kisrészvényesek lettek. Rényi itteni tevékenysége is érdekesre sikerült. Volt itt szó eltűnt váltókról, liechtensteini bankról, fizetésképtelenségről, büntetőfeljelentésről, kártérítési perekről.  Itt olvasható.

 

Rényi ma már nem érdekelt a Hun Miningben. Még idejében kiszállt. Gondolom nem jött ki rosszul belőle. A sikeres üzletember ténykedésének mérlege röviden a Novotrade-től a Hun Miningig a kisrészvényesek szemszögéből : „A cég hosszú távú „sikereit” szépen jelzi a részvény áralakulása: a tőzsdei bevezetés után, 1991 áprilisában 44 ezer forint volt egyetlen részvény árfolyama, múlt pénteken pedig 23 forint (azaz 0,05 százaléka a korábbinak). Ez 2013. áprilisi adat. Azóta már a 17 forint is kiugró érték.

Ugye ezek után senki sem csodálkozik azon, hogy Rényi nevét már nem foglalják imába a kisbefektetők. Akinek van kedve és ideje, olvasgassa a portfólió.hu fórumát, erről a témáról.

 

De érdemes még Rényire figyelni. Legújabb húzása, az egyelőre még zártkörűen működő Happy Business Services Zrt. Most jelenleg ide menekítette a már szinte nem működő cégeit, amik már csak papíron érnek valamit. A fent nevezett cég weblapja is sokat mondó. Az már természetes, hogy az igazgatóság elnöke maga Rényi. Az igazgatósági tagok névsora olyan mintha a Genesis, vagy a Hun Mining igazgatósági tagsását olvasnánk a Rényi érában. Ugyan azok a régi, kipróbált lojális sameszok. Na de a felügyelőbizottság összetételén már csak kacagni lehet. Ugyan is a felügyelőbizottság elnöke Rényi Gábor felesége, a tagok pedig a lánya és a fia.  Kíváncsian várom, a Zrt.-ből mikor lesz Nyrt. és mikor robban be az értéktőzsde „B” kategóriás részvénykibocsájtói közé. Ezzel az üzleti előélettel és szemlélettel szerintem nem kell sokáig várnunk.

Hát röviden, ez ma, 2014-ben a Demokratikus Koalíció egyik kerületi kampányfőnöke. Sokszor nem értem a Dk-t. Ilyen előélettel, ilyen gerinccel rendelkező emberre én maximum használtautó eladást bíznék.

A folytatásban megpróbálom kideríteni (dr) Rényi miből írta a doktori értekezését, és hogy egyáltalán hol lehet hozzáférni. Mert sem az interneten, sem az Országos Doktori Tanács jegyzékében nem található.


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Az OGYM-esek szerint az Orbán kormány ma Szálasira emlékezik

A Kossuth téren augusztus óta piknik jelleggel állomásozó Ország Gyűlése Mozgalom házi rímfaragó mestere költője meglepő szösszenettel állt ma elő. Írásából kiderül, hogy a mai nemzeti gyásznap nem az 1956-os forradalom szovjet segítséggel való leveréséről szól, hanem valamiféle „Orbán-Szálasi paktumról”.

ogym11

A kommentelők ennél is tovább mennek. Egyikük szerint ma Szálasira emlékszik a kormány, más szerint: „orbán, a megkérdőjelezhetetlen szálasi követő.!”

ogym12

ogym13

ogym14

Jómagam nem szimpatizálok sem Orbánnal, sem a velejéig korrupt bandájával, de ez a fajta korlátoltság, ez a sötétség, nálam is kiverte a biztosítékot. Ezek után egyáltalán nem csodálkozom, hogy nem tömegek, hanem csak hat-nyolc ember táborozik a Kossuth téren.

 


Kategória: Poli | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Akik nem tudnak emelt fővel veszíteni.

Benkovics József:

Második napja, hogy lezajlottak az önkormányzati választások, véget ért a kampány. A XIII. kerületi Demokratikus Koalíció harcosai viszont nagy valószínűséggel egy egészen más idősíkban élnek. Ugyanis náluk még javában tart a kampány. Az a negatív, mocskolódó, hazugságokkal és csúsztatásokkal teli kampány, amit hetek óta folytatnak, amitől a jó érzésű embereknek erős hányingere lesz, és két mondatuk elolvasása után kidobja a taccsot. Annak, hogy tenyerünket a gyomrunkra szorítva, összegörnyedve okádjunk, nem alapfeltétele az MSZP tagság. Elég csak beleolvasni erősen cenzúrázott kampányoldalukba, ahol posztjaikon keresztül megállás nélkül bugyog a fekália.

Ilyen hazug és a másikat lejáratni akaró negatív kampány ebben a kerületben még soha sem volt. Egy szót sem halottunk tőlük sem a Fideszről sem a jobbikról. De igazi programot sem olvashattunk, egy-két populista és demagóg szlogenen kívül. Az egész kampányt Tóth József polgármester és a kerületi MSZP- Lokálpatrióták szövetségének támadására hegyezték ki. Szerintem a helyi Dk tagjai és kampányfőnöke nem ismerik a minden fenntartás nélkül, rajongásig szeretett és dicsőített vezérük mondatát: „Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet.” (Gyurcsány Ferenc)

Az Együtt-PM-DK-MoMa Választási Szövetség kampányának vezetője Dr. Rényi Gábor volt. Illetve nem csak volt, mert még mindig aktívan tolja, mintha nem szenvedtek volna megsemmisítő vereséget. Az értéktőzsde „B” kategóriás részvényeinek királya, az apportálás, a tőkeemelés és a váltó szavatoltatás nagymesterének eddigi életútja annyira érdekes és fordulatokkal teli, hogy az mindenképpen megérdemel majd egy külön posztot.

A hazug, negatív kampányához Rényi kitűnő partnerekre talált az ex SZDSZ-es Widder Gábor és a súlytalan Halász Csaba személyében.

Widder, aki büszke, hogy a rendszerváltás előtt lakóbizottsági elnök volt, egész kampány alatt hozta azt a minimumot, ami egy lakóbizottsági elnöktől elvárható. Megfűszerezve egy kis házmester, vagy ha úgy tetszik, egy kis tömbbizalmi stílussal. De ő legalább mindezt egyenes derékkal, facet to face tette. Még ha mondandójával és stílusával nem is értek egyet, ez mindenképpen becsülendő benne.  Kijelentései néha még mosolyt is csaltak az arcomra.

widd2

Ez az egyenesség nem jellemző Halász Csabára, aki már az aláírások gyűjtése közben elképesztő dolgokat kezdett terjeszteni a vele szemben induló MSZP jelöltről illetve egy másik, más körzetben induló jelöltről is. Majd ahányszor találkoztak mindig kedvesen, mosolyogva nézett, vagy csak próbált a szemükbe nézni. Jó, hát azt tudja mindenki, hogy a politikusok zöme takonygerincű. De itt a XIII. kerületben ilyenekre soha nem volt, és most sincs szükség. Olyannyira nincs, hogy Halász úrnak 2856 érvényes szavazatból sikerült 291-et begyűjtenie. Persze erre a nagy pofáresésre is született magyarázat. Tegnap Halász Csaba írt egy hosszú, elképesztő tartalmú jegyzetet. A szokásos Tóth Józsefet gyalázó szöveget nem idézném. Aki akarja, elolvashatja az egészet a Rényi mester által menedzselt kampányoldalon.

Egy részt emelnék csak ki belőle:

„A választási eredményeket megnézzük, nagy bizonyossággal kimondható, hogy a végül az MSZP-re leadott szavazatok 45-50%-a a választók megvezetés előtt a DK vagyis az 6. VK-ban az én támogatóim voltak! Ezen adatot a választókerületben általam személyesen lelátogatott nagyon sok (ezres nagyságrendről beszélek) polgár jelzése alátámasztja.
Ha az MSZP-s telefonos felmérés eredményét figyelembe veszem, akkor ez egyértelműen azt mutatja, hogy a 6. VK-ban az MSZP-re leadott szavazatok 45-50%-a valóban az én szavazóbázisom volt. Ez azt jelenti, hogy az MSZP-s 1500-as szavazatból korrekt kampány esetén legalább 750-800 választópolgár rám voksolt volna. S ha ehhez a számhoz hozzá adom a biztosan nekem adott 291 szavazatot, az azt jelenti, hogy a Fideszt 300 míg az MSZP-t minimum 200 szavazattal megvertem volna! 
De a politika úgy változik, ahogy azt megfizetik! 
A számtant alátámasztja, hogy a velem szemben induló MSZP-s jelölt tele volt félelemmel, hogy legyőzöm a nagy számú engem támogató szavazóbázisommal!
Ezeket az információkat olyan szavazóktól kaptam írásban, illetve telefonon, akiknek az “ellenfelem” aggódva, félelemmel eltöltve kommunikálta, hogy nagyon tart tőlem…..
A hazugság és a pénz kettőssége az MSZP-nél is képes felülírni a tisztaságot!
A XIII. kerületi MSZP és Tóth József nem a kerület és a polgárok érdekét képviselte, különben már egy hónappal ezelőtt megállapodott volna a baloldali összefogással, úgy mint azt tette az többi MSZP-s kerület.” 
Ezen az elképesztő marhaságon először csak jókat nevettem. Mostanra viszont inkább szánalmat érzek.

Ami, pontosabban fogalmazva, aki nekem csalódást okozott, az a XIII. kerületi DK elnöke. Bár személyesen nem, csak látásból és a facebook posztjaiból ismerem, de soha nem gondoltam volna róla, hogy egy ilyen, a rég volt MIÉP retorikájához megszólalásig hasonlító kampányhoz a nevét adja. Persze jóindulatú emberek most azt suttogják, ami lássuk be nehezen hihető, hogy nem is tudott róla. Így vagy úgy ez a kampány minősíti őt is, mint a DK kerületi elnökét.

És akkor a végére a száraz tények:

Az egyéni választókerületi önkormányzati képviselőkre leadott érvényes szavazatok száma: 39934

Ebből az MSZP-LPE13 színeiben induló képviselőjelöltekre leadott szavazatok száma: 20670

Az Együtt-PM-DK-MoMa szövetség színeiben induló képviselőjelöltekre leadott szavazatok száma: 4817

Rényi úr! Ébresztő! A választásoknak vége. Eltetszettek bukni. Nem kicsit, nagyon! Ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik, hogy tudjon veszíteni is. Aki tud emelt fővel veszíteni, azt mindenki becsüli, még a győztesek is.


Kategória: Reakció | Címke: , , , , , , , | Hozzászólás most!

Bokros Lajost Budapest élére?

Bokros Lajos,  most épp főpolgármester jelöltként indul Budapesten, igen színes egyéniség. Akinek eddigi életútja mind szakmai, mind politikai értelembe véve nem kevésbé színes, sőt, mondhatni változatos.

bokros

Azok, akik eddig teljes mellszélességgel Falus Ferencet támogatták, most vezényszóra, megrészegült örömmel az arcukon azt kiabálják: „Bokros Lajost főpolgármesternek! Csak ő mentheti meg Budapestet! Csak ő tudja leváltani Tarlóst!”….

Azért annak van némi pikantériája, hogy egy önmagát baloldalinak, demokratának valló tömb besorol egy, saját bevallása szerint jobbközép konzervatív politikus mögé, akinek a nevéhez olyan gazdasági kiigazítási csomag köthető, ami nem volt sem baloldali, sem demokratikus. Az meg minimum megmosolyogtató (bár személy szerint inkább sírva fakadnék az emberi butaság láttán) hogy éppen a Bokros csomagra hivatkozva istenítik, mert szerintük az tette rendbe a magyar gazdaság megbomlott külső és belső egyensúlyát.  Igen. Az is, meg a turbó fokozatba kapcsolt privatizáció.

Amikor bejelentették a Bokros-csomagot, én nem emlékszem olyan sok boldog arcra. Sokkal inkább emlékszem a tüntetésekre: 1995   március 22. – Budapesten több mint tízezer diák tiltakozik a tandíj bevezetése ellen. A Pénzügyminisztérium előtt a tüntetők kifütyülik a tárca vezetőjét. 

1995. március 30. – A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szervezésében pedagógusok tüntetnek a PM előtt a Bokros-csomag ellen. 

1995. május 1. – A Pedagógusok Szakszervezete a Belügyi Dolgozók Szakszervezetével 15 ezer fős nagygyűlést tart a Roosevelt téren. Az oktatás biztonságos finanszírozását, valamint azt követelik, hogy ne bocsássanak el közalkalmazottakat a fegyveres testületektől. 

1995. szeptember 5. – Több mint 2500 hivatásos tűzoltó tiltakozik Budapesten. 

1995. szeptember 25. – A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének szervezésében valamennyi egyetemen és főiskolán tiltakozások a tandíj bevezetése ellen. A tüntetéssorozat csak október 5-én ér véget.

1995. november 11. – Több tízezer egészségügyi dolgozó követel a Kossuth-téren 35 százalékos béremelést és a dologi költségvetés tízszázalékos emelését. 

1995. november 15. – Több tízezer pedagógus és közművelődési dolgozó tüntet a Kossuth téren. A követelések között szerepel a 25 százalékos béremelés, valamint az oktatási és művelődési intézmények működésének biztosítása. 

1996. október 1. – A tandíj eltörlését és a támogatások növelését követeli a Kossuth téren a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetsége.

Persze, ahogy múlnak az éve, az emlékek úgy szépülnek. Ha ma megállítanék tíz embert az utcán, akkor jó esetben talán egy tudná elmondani, mit tartalmazott a Bokros-csomag. Az a rettenetesen nagy „szakértelemmel” elkészített, szociálisan érzéketlen, megkésett és felületes csomag (pekidzs-junó-pekidzs) aminek egy jó részét az Alkotmánybíróság megsemmisített. Egész pontosan a mintegy 170 milliárdos csomagból összesen 40 milliárdot érő részeket dobtak ki, alkotmányossági és törvényességi okok miatt. De még így is a csomag, az életszínvonal jelentős zuhanásával járt.

Emlékeztetőül néhány fő elem, a teljesség igénye nélkül:

  • A forint 9%-os egyszeri leértékelése, illetve a forintcsúszó leértékelésének bevezetése (kezdetben havi 1,9%-os mértékben). Főképp a leértékelés és a vámpótlék bevezetése következtében felpörgött az infláció, jelentősen csökkentve a bérek reálértékét.
  • A nominálbérek emelkedésének korlátozása az állami szférában. Ez kihatással volt a magánszféra bérerire is.
  • A fogászati ellátás ingyenességének megszüntetése.
  • A felsőoktatás ingyenességének megszüntetése. A felsőoktatásban munkaerő-leépítési normákat határoztak meg.
  • A gyermekgondozási segélyre, családi pótlékra, gyermeknevelési támogatásra jogosultak körének szűkítése.
  • A nyugdíjkorhatár felemelése.
  • A gyógyszerek állami támogatásának csökkentése.
  • A családi pótlék és a táppénz szűkítése.

Ez mindent elmond Bokros Lajos szociális érzéketlenségéről. Hozzá képest Lázár János egy Teréz anya. Ezeket a Bokrosi intézkedéseket ünneplik most utólag kitörő lelkesedéssel a baloldali demokraták. Ha valamilyen csoda folytán Bokros megnyerné a választást, milyen világ várna a fővárosi lakosokra? Mennyi megszorítást és privatiációt kapnánk a nyakunkba?

Ennyit jó Lajosunk szakmai életének azon részéről, amiért most dicsőítik és imádják.

Most nézzük meg, milyen kvalitású ember a politikus, a folytonosan pávatáncot járó Bokros Lajos.

Hol tagadja, hol pedig büszkén vállalja egykori MSZP tagságát. Ezt aszerint változtatja, változtatta, hogy éppen hová, melyik párt felé tart vagy tartott.

Pénzügyminiszterré való kinevezésekor a Budapest Banktól való távozása miatt 16 millió forint „végkielégítést” kapott, illetve  a bankkonszolidációból kimaradt Budapest Banknak titokban 12 milliárd forintos tőkejuttatást nyújtott.  A bankkonszolidációt vizsgáló országgyűlési bizottság a Budapest Bank egykori elnökeként hallgatta meg, de ő korrekt válaszok helyett bemószerólta az OTP-t a Postabankot és Horn Gyulát.

Bokros most félti és óvja a jogállamot, de amikor az Alkotmánybíróság alaposan megnyírbálta a csomagját,  kikelt a bírói testület ellen. „Én úgy gondolom, hogy az Alkotmánybíróság kifejezetten negatív szerepet játszott, és antimodernizációs döntéseket hozott”.

Amikor Bokros Lajos az EP választásokon az MDF jelöltségét elvállalta, kézjegyével vállalta azt is, hogy amennyiben a párt Országos Választmánya visszahívja, visszaadja képviselői mandátumát. A párt Országos Választmánya több, mint 90 százalékos arányban Bokros visszahívása mellett döntött. Bokros pedig kijelentette, hogy ő már pedig nem adja vissza mandátumát. Nem is adta vissza, de nem is sikerült maradandót alkotnia Brüsszelben.

Teljesítménye EU képviselőként számokban kifejezve:

Jelentés:  0

Vélemény: 0

Módosító: 6

Kérdés: 2

Nyilatkozat: 1

Állásfoglalás: 5

Felszószalás: 40

Részvétel: 62,1 %

Ilyen munka után idén még a kopogtatócédulákat sem sikerült összegyűjtenie.

A Bokros Lajos Baráti Kör 2012-es közleményéből kiderül, számukra névadójuk vállalhatatlan ember:

„A Bokros Lajos Baráti Kört 2010 tavaszán azért hoztuk létre, mert hittünk abban, hogy egy kiváló jellemű és kiváló tudású szakemberre van szükség az ország élén. Olyan embernek gondoltuk Bokros Lajost, aki képes az emberek megélhetését könnyebbé, életszínvonalát pedig jobbá tenni, miközben az országot építi”…. „Mostanra Bokros Lajost vállalhatatlan személyiségnek tartjuk, ezért mint a Bokros Lajos Baráti Kör vezetői, javasoljuk a szervezet feloszlatását”.  Hozzáteszik még, hogy úgy látják, tevékenysége pusztán egy jó könyvelőéhez hasonlítható, javaslatai ugyanis kizárólag a kiadási oldal csökkentését érintik. A szervezet megalakulása óta, két éve várják egyre türelmetlenebbül, hogy végre építő ötleteket, építő koncepciót mutasson fel Bokros Lajos, de mára be kellett látniuk, hogy erre soha nem kerül sor.

Tényleg ez az ember kell a főpolgármesteri székbe? Rövid pénzügyminiszteri tevékenységét kiveséztük. Miniszterelnöknek nem kellett (pedig de nagyon szeretett volna az lenni) EU képviselőnek csapnivaló volt.

Pistának Ferinek, Gábornak, a baloldali demokratáknak jó lesz. És Budapestnek?


Kategória: Poli | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

A gasztronómus,étteremkritikus sztárséf csak lelkes hobbiszakács?

Szily írt egy jó kis kritikát a Cinken, az RTL Klub Konyhafőnök című műsoráról. A cikk azon kívül, hogy jó, szolgál egy érdekességgel is. Nevezetesen azzal, hogy az RTL Klub megint hülyére veszi a nézőket. Amatőrnek, lelkes hobbiszakácsnak állítja be az egyik versenyzőt, holott közel sem az.

Egy gasztronómus, aki volt szakács és étteremkritikus is, hogy a manóba lehet amatőr hobbiszakács?

wossala

 

Wossala Rozina rövid bemutatása a Ridikül oldalán:

Gasztronómus.

Édesanyja Kánya Kata színésznő. A gimnázium befejezése után 2001-2003 között Rozina a Budapesti IBS- en folytatta tanulmányait, de különböző gazdasági képzéseken is részt vett Amerikában, Angliában. 2005-tól a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán is tanulmányokat folytatott. 2006-tól a Velencei Kulináris Intézményben Vendéglátás Menedzsmentet és Kulináris Művészetet tanult.

Dolgozott szakácsként, üzletvezetőként, foglalkozott tanácsadással és vendégkapcsolattal is, és különféle gasztronómiai túrákat is szervez.

Több étterem koncepció megvalósításán dolgozott például: Bacardi Original Bar, Innio, Tokio, ezek közül az INNIO borbárt társával üzemelteti a belvárosban.

A Werk Akadémián Gasztro- szakon vezetett egy osztályt, valamint a Dining Guide és a népszabadság top100 étterem kiadványnak étteremkritikusaként dolgozott.”

Egyébként ez év márciusában szerepelt is a műsorban.

Egy 2011-es Nők Lapja Café cikkben pedig úgy mutatják be, mint a Sülvefőve sztárséfjét.

Lelkes amatőr? Hobbiszakács? Elmentek ti a………


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Mégis van hatásos ellenszer az ebola ellen?

„Visszatartják az Ebola ellenszerét” írta a blikk.hu tegnap délután. Mint a cikkből kiderül,az Egyesült Államokban, a Tekmira cég által gyártott TKM-Ebola  nagyon hatásos, ám nem kizárt, hogy a gyógyszer lobbi egy másik gyár termékét dobatná inkább piacra.

. Bart Janssens, az Orvosok Határ Nélkül szervezet vezetője, az alábbiakat nyilatkozta az AP hírügynökségnek:

„A beteg majmokat mind meggyógyította, elpusztította szervezetükben a vírust. Az emberi kísérletek első fázisa is folyt már, jó eredményekkel…….Még úgy sem engedélyezik a forgalmazást, hogy 14 páciens jobban lett tőle. Követeljük, hogy az amerikai hatóság azonnal lépjen, és engedélyezze a forgalmazását, míg késő nem lesz.”

ebola3

A dailymail.co.uk két nappal ezelőtti cikke szintén megemlíti a vakcina létezését, és az eddigi sikeres kísérleteket.

A change .org oldalára pedig felkerült egy online petíció, amelyben arra kérik az FDA-t (Food and Drug Administration), hogy haladéktalanul engedélyezze a klinikai kísérletek folytatását.

ebola1

Vajon miben bízik az amerikai gyógyszer lobbi és az FDA? Abban, hogy a járvány nem hagyja el a fekete kontinenst? Figyelembe véve a betegség közel 21 napos lappangási idejét, igen nagy a veszélye annak, hogy a vírus bármikor és bárhol felütheti a fejét.

Akkor mégis miről szól ez az egész gáncsoskodás, időhúzás? Mindenki döntse el maga. Én csak egyre tudok gondolni. Pénz. Nagyon sok pénz……

 


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Ha ma még nem hánytál: A DK keselyűi köröznek Kiss Péter parlamenti helye felett.

Még csak egy napja, hogy Kiss Péter elhunyt, de a DK keselyűi máris lecsaptak.

dkszekta

 

Hányingerkeltő, szánalmas.

 


Kategória: Poli | Címke: , , | Hozzászólás most!

III. Humor a völgyben,Bencsura Zoltán paralimpikonért.

Ingyen lehet szórakozni a Showder Klub, a Comedy Central és a Rádiókabaré fellépőinek műsorán a 24. Művészetek Völgye fesztivál egyik taliándörögdi helyszínén.

A Stand Up Brigád humortársulat tagjai idén is megszállják a taliándörögdi Kocsor házat, hogy immár harmadik alkalommal csaljanak mosolyt a völgylakók arcára 2014. július 25-től augusztus 2-ig minden este 19.00-tól.

A Stand Up Brigádhoz tartozó humoristák közül olyan közkedvelt nevettetők lépnek fel, mint például a Showder Klub humoristái Lorán Barnabás (Trabarna) és Somogyi András, a Karinthy-gyűrűs Maksa Zoltán és Éles István, a színész-humorista Beleznay Endre, a Rokker Zsoltti figurájával ismertté vált Erdei Sándor, vagy a tv2 Frizbijéből ismert Polgár Peti és Szép Bence.

A III. Humor a Völgyben fesztivál érdekessége, hogy a szervezők nem nyertek pályázati támogatást a rendezvényre, amelyet így önerőből és szponzori támogatásból finanszíroznak.

????????????????

A III. Humor a Völgyben fesztivál keretében, a Stand Up Brigád, a ComMedias Egyesület és az Ostoros-Novaj Bor Zrt. jóvoltából Bencsura Zoltán paralimpikont is támogatják.

???????????????

Zoliról bővebben ide kattintva olvashatunk.

A Stand Up Brigád humortársulat mindenkit sok szeretettel vár!


Kategória: Ahol élünk | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Jobboldali médiatúlsúly? Lopjunk blogot elvtársak!

Németh Gábor az Egyenlítő blog alapítója, főszerkesztője közleményt adott ki, mely szerint a blogját egész egyszerűen ellopták. Nem is akárki, hanem egy vezető beosztásban lévő MSZP-s országgyűlési képviselő.

Tisztelt Újságíró Kollégák!

A sajtóban korábban megjelent hírekre reagálva jelezném a szakmai közösségnek, és a legnagyobb baloldali blog, az általam alapított Egyenlítő (egyenlito.blog.hu ) olvasóinak, hogy a felületet egy jelenleg is vezető beosztásban lévő szocialista országgyűlési képviselő, ill. más, az MSZP színeiben politizáló személyek írásos dokumentumokkal bizonyítható módon, akaratom ellenére, szerzői jogaimat porba tiporva ellopták.

Az ügyben azóta az MSZP egy hazug közleményt adott ki, amely minden alapot nélkülözve azt állítja, hogy ők egy zsarolás áldozatai. Ezzel szemben az igazság az, hogy egy vezető szocialista politikus írásban kért árajánlatot a blog átadására, majd az ajánlatra nem reagálva, feltételezhetően egy külsős szerzőt felhasználva megkaparintotta a technikai ellenőrzést a blog felett.

Kijelentem, hogy az üzemeltetővel és jogászokkal együttműködve mindent megteszek a blog visszaszerzése érdekében, a lopás körülményeit nyilvánosságra hozom, résztvevőit megnevezem egy új blogon. Jogásszal konzultálva az alapítóként engem illető jogokért pert indítok, és ezúton szólítom fel az MSZP-s jogsértőt, hogy azonnali hatállyal fejezze be arcképem, videóim és cikkeim használatát. Ez ugyanis már nem az én blogom, hanem az MSZP lopott háziblogja, amit vissza fogok szerezni a sajtószabadságról papoló, de azt két lábbal tipró képviselőktől.

Németh Gábor
alapító
Egyenlítő blog”

egyenlito

Írhatnám, hogy bizony, aki korpa közé keveredik, annak ellopják a blogját, de ez olcsó poén lenne. Az eddig is világos volt, hogy az Egyenlítő egy percig sem volt független, annyira nyilvánvalóan tűnt el a fejük szinte vállig az MSZP hátsójában.  De hogy ez a nagy elvtársi barátság ilyen csúfos véget érjen, arra nem számított senki. Németh főszerkesztő úrnak javasolnám, hogy a jövőben kevesebb pénzt szórjanak a Goldenblog szavazás reklámozására, helyette célszerűbb lenne egy domain nevet és tárhelyet vásárolni. Már csak azért is, mert akkor sokkal könnyebben tisztázhatóak lennének a tulajdonviszonyok.

Ami pedig az MSZP-s politikus eljárását illeti, három dologra tudok gondolni. Egy: nem látta és nem hallotta Tóbiás József frissen választott pártelnöke beszédét, miszerint az MSZP megújul. Kettő: látta és hallotta csak éppen leszarja, nem akar ő megújulni, hiszen eddig is jól elvolt így is. Három: ez szintén a leszarja kategória, és ő szerinte is Tóbiás József az MSZP Retkes Attilája, aki majd felteszi a lakatot a Jókai utcában. Akkor meg minek az a nagy megújulás. Értem én, hogy túlsúlyban van a jobboldali média. Na de kedves elvtársak, blogot lopni?

mszp

Akár így, akár úgy, valakinek ellopni a blogját ami saját szellemi tulajdona, és továbbra is felhasználni írásait, képanyagait, olcsó és pitiáner külvárosi gengsztertempó.

Minden esetre kíváncsian várom az ügy folytatását, azt hogy Németh Gábor ígéretéhez híven nyilvánosságra hozza az eset dokumentumait, illetve a résztvevők neveit.

 


Kategória: Legalja, Poli | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Kedves, jóravaló, intelligens szülők segítenek az óvoda felújításában.

No comment…..

ovi1

 

ovi2

 

ovi3


Kategória: Ahol élünk, Legalja | Címke: , , | Hozzászólás most!