“Szolgálunk és védünk” ? Kit? Mikor? Hol?

Felettébb érdekes rendőri intézkedésnek lehettek szemtanúi a mai napon nem sokkal dél után, azok, akik a nyugati téri Sparba mentek bevásárolni, vagy onnan épp kifelé igyekeztek.

Adva van négy húsz év körüli fiatal fiú. Nincs rajtuk semmi különös. Jól öltözöttek, tiszták, sehol semmi kirívó. A Spar bejáratától háromméternyire ácsorognak, beszélgetnek. Egyikük mellett egy gurulós bőrönd letámasztva, egy másik fiúnál sporttáska. Érkezik négy rendőr, akik ha mérlegre állnának, a mérleg nyelve nem menne 200 kiló fölé.  A négy rendőrből háromnak az életkora megegyezhet a fiúkéval. Mivel nem közvetlen mellettük, hanem úgy öt-hatméternyire ácsorogtam, a rendőrök köszönését és az azt követő diskurzust nem hallottam. Gondolom az iratokat kérhették, amit a fiúk át is adtak. Egyik rendőrünk kissé hátrébb húzódva rádióján keresztül elkezdte ellenőrizni azt, amit ellenőrizni kell. Eddig „rendben is volna”. Hisz szegény srácok annyira gyanúsak voltak, és annyira eltértek a nyugati téri aluljáró törzsközönségétől, a hemzsegő prostiktól és azok stricijeitől, a cigi árusoktól, hogy őket mindenképpen ellenőrizni kellett.

Derék rendőreink nem elégedtek meg csupán az iratok ellenőrzésével, hanem kíváncsiak voltak a bőrönd és a táska tartalmára. Na de nem csak úgy, bemondásra. Szépen tételesen kipakoltatták mind a bőröndöt, mind a sporttáskát. Ott, az aluljáróban, a Spar bejáratától háromméternyire. A koszba, a mocsokba, kíváncsi emberek tekintetének kereszttüzében kerültek elő a gatyák, az ingek a zoknik, a törülközők. Egyszóval minden, ami egy utazáshoz be volt pakolva. Egyik kedves rendőrünk utasítására minden egyes darab külön széthajtva, megrázva, felemelve.

Mindez annyira megdöbbentett és feldühített, hogy nyugtatóként rágyújtottam egy cigarettára. Nem gondoltam, hogy az aluljáró ezen részén, ami gyakorlatilag nyitott, nincs tető, ráadásul mellettem egy csikktartó tele csikkel, nem szabad dohányozni. De ami elkerülte az én figyelmemet, az nem kerülte el az egyik egyenruhás figyelmét. A kettőnk közti távolságot hangerővel áthidalva, megszólított:

-„Takarodjon fel innen a cigarettájával!”

A döbbenettől csak néztem, mint hal a szatyorban, ezért újra elordította magát:

-„Nem hallotta? Húzzon el a cigivel! Itt nem lehet dohányozni!”

Elnyomtam a cigarettát a mellettem lévő csikktartóban, és válaszoltam kedves szavaira:

-„Jó napot kívánok!”

Hősünk valószínűleg ilyet még nem hallott, mert láttam az elborult tekintetén, hogy szavaimat sértésnek veszi. Indult is volna felém, de társa visszatartotta. Sokkal érdekesebb volt neki a ruhabemutató, és a fiúk szívatása, mint hogy egy idült dohányossal üssék el az időt.

Mivel minden véges, így a bőrönd befogadó képessége is, egy idő után elfogytak a felemelhető, megrázható ruhadarabok, amik már szép kis kupacot alkottak a földön. Erre a rend derék őrei elköszöntek, és távoztak. Mentek tovább, hogy máshol is ekkora hatékonysággal szolgáljanak és védjenek.

Nem vagyok szakember a témában, csak egy ember. De tényleg ez az egyetlen módja annak, hogy valakinek a csomagját ellenőrizzék? A koszos aluljáróban, a földre kipakoltatva, kíváncsi szemek előtt, megalázva?

Miközben a bűnügyi statisztikák nem épp rózsás képet festenek, rendőreink napi ténykedése lassan abban merül ki, hogy hajléktalanokat, autósokat, egyszerű állampolgárokat vegzálnak. A Nyugati téri aluljáróban meg vígan zajlik nagyüzemben a prostitúció, az illegális cigarettaárusítás. Mindez az ott strázsáló rendőrök szeme láttára.

Nem mondom, hogy Pintér Sándor mondjon le. Ez már nem lenne elég. De egy pályázatot kiírhatna, egy új szlogenre. Mert a „Szolgálunk és védünk” már réges-rég nem igaz.