A tegnapi napon két, egymással szöges ellentétben lévő hír jelent meg Gyurcsány Ferenc érdi fórumáról. Időrendi sorrendben először a DK közleménye:
“Gyurcsány Ferenc február 24-ei, érdi fórumán a Hír TV stábja sokadszor nem tartotta be a számukra is eljuttatott meghívóban közölt szabályokat. Nem tartotta tiszteletben az adott rendezvény kereteit, miszerint csak a DK elnökének beszéde sajtónyilvános.
A fideszes sajtótermék stábja minősíthetetlen hangnemben, emberi méltóságában megalázó kifejezéseket használt a párt kommunikációs igazgatójára, aki csupán figyelmeztette őket a szabályok betartására, és sértegette a DK egyik politikusát, aki ugyanerre kérte őket. Az inzultusnak szem- és fültanúi vannak.
Tekintettel arra, hogy a Hír TV-ben amúgy is az a gyakorlat, hogy a DK megszólalóinak mondatait eredeti értelmüktől megfosztva vagdossák meg, nincs értelme tovább folytatni velük az áldatlan küzdelmet. Bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor segédcsapata képtelen a tisztességes, provokációmentes tudósításra, és most már odáig vetemedtek, hogy személyükben is sértegetik a Demokratikus Koalíció munkatársait.
Megértjük, ha a Fideszen eluralkodik az aggódás a választások közeledtével, de ehhez a DK nem kíván asszisztálni.
Ezért a Demokratikus Koalíció a mai naptól nemkívánatosnak minősíti a Hír TV stábját. Rendezvényeinkre nem engedjük be őket, nekik interjúkat nem adunk. Kérjük ennek tudomásul vételét. A DK, mint a rendszer ellenzéke, nem asszisztálhat tudatos és aljas indokból elkövetett hírhamisításokhoz, nem adjuk még látszatát sem annak, hogy szereplésünkkel legitimáljuk az orbáni orgánumok “hírszolgáltatásait.”
DK Sajtóiroda”
Majd a Célpont blog bejegyzése:
“A huszonéves közös képviselőjelölt Dorosz Dávid egykori LMP-és láthatóan nem találja a helyét a nyugdíjasklubban. Rövid beszédében nem hangzik el egyetlen emlékezetes mondat sem, a legérdekesebb húzása hétfő este talán az, hogy egyéb elfoglaltságra hivatkozva még Gyurcsány beszéde közben lelép.
Gyurcsány egyszemélyes műsort csinál. Nem az asztal mögül beszél, mint a többiek, ő kimegy a nép közé. Kiszól, kicsit udvarol, és persze be is szólogat. A „show” közel egyórás, ez után jöhetnek a kérdések. Ekkor gondolják úgy a DK-s rendezők, hogy kizavarják a sajtót. Kimegyünk, bár nem kellene, hiszen sajtónyilvános az esemény. Teljesen jogszerűtlen a médiamunkások kiebrudalása, de nem akar senki balhét. A zárt ajtók mögötti diskurzus nem tart tovább húsz percnél, Fletó megköszöni a részvételt, és dedikálni kezd. Ekkor tér vissza stábunk vágóképeket készíteni. Már két-három perce dolgozunk, amikor hirtelen mellénk ugrik a párt kommunikációs igazgatója, Wirsching Viktória, és minősíthetetlen hangnemben von felelősségre, hogy miért nem takarodunk már el onnan. Jelezzük, csak interjút szeretnénk kérni a pártelnöktől, de a harcias DK-kommunikátor hajthatatlan, takarodjunk. Majd megkérdezi, hogy nem szégyellem-e magam. Kérdezem, miért kellene, hisz én csak a munkám végzem. Erre Wirsching Viktória csak annyit mond: „Anyád!”
Időközben felbőszítik a még helyszínen tartózkodó nyugdíjastábort, akik szerint mocskos fasiszták is vagyunk, így inkább kint várjuk meg a pártelnököt, nehogy valamelyik idős híve rosszul legyen a nagy izgalomtól. De még ide is utánunk jönnek a szervezők, szerintük egészen az Érd tábláig kellene hátrálnunk. De mi nem megyünk. Gyurcsány kifelé menet nem válaszol egyetlen kérdésre sem. DK-s aktivisták gyűrűjében távozik, akik kicsit azért még meglökdösnek, amikor kérdezni próbálok. Ezután Fletó beszáll az autóba, ő vezet, az anyósülésen Viki ül.
Úgy tűnik, kicsit kezd leverődni a lánc a baloldalon. Néhány napja fejberúgást ígértek, most anyáznak, legközelebb talán már lincselésre hívják híveiket. Nem értem, miért e nagy feszültség. Vagyis igazából értem, ők is tudják már…”
Valaki hazudik…
(képek:DK)